2024. március 29., péntek

A szatíráról a levéltárban

A Heror Media Pont szervezésében a Vajdasági Levéltár amfiteátrumában a Szombati beszélgetések őszi sorozatának első eseményén Újvidéki Szatíra címmel tartottak társalgást. A beszélgetés moderátora Zoran Knežev, a város krónikása és publicistája, a vendég pedig Ninus Nestorović író és szatirikus, valamint Dimitrije Banjac mérnök, az Állami munkahely című népszerű sorozat egyik főszereplője volt. A program zenei részében a belcsényi Brile tamburazenekara lépett fel.

Zoran Knežev arról beszélt, hogy Branislav Nušić író életének egy részét Újvidéken töltötte. – Isidor Bajićtyal gyakran ellátogattak a Fehér hajó vendéglőbe, ahol tamburazene mellett szórakoztak. Nušić nemcsak kiváló komédiaíró volt, hanem a magánéletében is gyakran viccelődött, tekintet nélkül arra, hogy hol és kivel van éppen. A 20. század nyolcvanas éveinek végén az aforizma Branislav Crnčević erőteljes hatásaira támaszkodott, amely az utóbbi évtizedekben egyre inkább észrevehető. A napilapokon és a különféle rádiós- és televíziós műsorokon keresztül számos nagy komikus igyekezett a közönségét minél jobban megnevettetni – emlékeztetett Knežev.

Ninus Nestorović, a Vajdasági Írók Egyesületének tagja, ahol a szatíra és a humor részlegét vezeti. Aforizmáit számos európai nyelvre lefordították, köztük magyarra is. Az írás mellett kispályás labdarúgással is foglalkozik és az egyik kimagaslóbb játékos a városban. Kijelentette, hogy a sport jobb személyiséggé alakította, mivel gyorsan megértette, hogy a csapatmunka a közös eredményeket jelenti. Felolvasott egy aforizmát is az egyik, utóbbi kötetéből.
A beszélgetés folytatásában Dimitrije Banjac a sportújságírói anekdotáival szórakoztatta a jelenlévőket.

Nataša Heror, a Heror Media Pont vezetője és az esemény szervezője emlékeztetett arra, hogy a Szombati beszélgetéseket tavaly szeptemberben indították be azzal a céllal, hogy a város fontos témáiról beszélgethessenek, olyasmiről, ami sokunkat érint. A levéltárban megtartott eseményekre visszatérünk még hasábjainkon. Azok, akik szeretnék hallani az ott elhangzottakat, a https://mediapont.org/novosadska-satira-na-subotnjim-razgovorima/ hivatkozásra kattintva ezt megtehetik.