2021. október 24., vasárnap

Felújítják a kettes számú rendelőt

Holló Dániel, a topolyai helyi közösség tanácselnöke, valamint Fekete Bánov Ágnes, a végrehajtó bizottság elnöke dr. Illés Csilla, a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház igazgatójának társaságában megtekintették a Fő utcán található kettes számú rendelő felújítási munkálatait. Elhangzott a helyszínen, hogy a kivitelezőnek 60 munkanap áll rendelkezésére a felújítási munkálatok befejezéséhez. A munkálatok szeptember elsején kezdődtek, a beruházás költségeit a helyi járulékból fedezik, mintegy másfél millió dinár értékben. Mivel korábban ott gyógyszertár is működött, most annak a helyén is rendelőt alakítanak ki, és a Csantavéri úton, illetve a Karkatur részben lakóknak nem kell kötözésre, rutinvizsgálatokra az egészségház központi épületébe menniük. Holló Dániel elmondta, hogy a felújítási munkálatok az év végéig elkészülnek, és az eddigi, kevésbé hatékony, árammal működő fűtést korszerű gázfűtés váltja majd fel.