2021. december 6., hétfő

Megújult a topolyai kovács-bognár műhely tetőszerkezete

Egyre inkább sürgetővé válik az épület falazatának felújítása is

Az elmúlt napokban készült el a Topolya Község Művelődési Háza szárnyai alatt működő múzeumi egység, a kovács-bognár műhely új tetőszerkezete. Ennek apropóján Szatmári Adrián polgármester és munkatársai meglátogatták a helyszínt. A helytörténeti és történelmi jelentőségű épület tetőzetének felújításához a szükséges eszközök egy részét a községi költségvetés biztosította. Az új födém mellett a küldöttség megtekintette az épület belterét is, annak jelenlegi állapotát építész szakember ismertette a jelenlevőkkel. Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője elmondta, hogy ez az épület mint intézményük egyik múzeumi egysége 1991-ben kapott műemlékvédelmi státust.

A műemlékvédelem alatt álló épület további felújításával kapcsolatban kikérik majd a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet véleményét
A műemlékvédelem alatt álló épület további felújításával kapcsolatban kikérik majd a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet véleményét

– Két ilyen, a múltunk megismerésében nagy szerepet játszó objektum tartozik a gondnokságunk alá, a kovács-bognár műhely mellett a Topolyai Tájház. Ez utóbbi, a közösségi rendezvényszervezés, a gyermekprogramjaink szempontjából is ismertté vált helyszínt, a hagyományos szerkezetű házikót mára sikerült megfelelően helyrehozni, tartósítani, így egyelőre csupán rendszeres karbantartást igényel. Az elmúlt években a kovács-bognár műhelyt nem tudtuk renoválni, de reméljük, hogy a tető rendbetétele csak az első lépése a felújítási munkálatoknak – nyilatkozta a Művelődési Ház igazgatónője.

A szóban forgó tetőfelújításnak állagmegőrző szerepe is van, az anyagi feltételeit a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság támogatásából tudta a fenntartó intézmény elsősorban biztosítani, a vajdasági kulturális örökségek védelmére és megmentésére meghirdetett nyertes pályázatnak köszönhetően. Az igazgatónő kifejtette, hogy a munkálatok teljes összege 955 ezer dinárt tett ki, amelyből 700 ezret a tartományi titkárság, 255 ezer dinárt pedig a községi önkormányzat biztosított. A tetőszerkezetet teljesen újralécezték, pótolták a cserepeket, csatornát szereltek fel. Mindezt a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet követelményeivel összhangban, a szakembereinek a felügyeletével. A kivitelező a topolyai I-Modul vállalat volt.

A munkálatok teljes összege 955 ezer dinár, amelyből 700 ezret a tartományi titkárság, 255 ezer dinárt pedig az önkormányzat biztosított
A munkálatok teljes összege 955 ezer dinár, amelyből 700 ezret a tartományi titkárság, 255 ezer dinárt pedig az önkormányzat biztosított

Csípe Tímea hozzátette, hogy a munkálatok folyamán a kivitelező vállalat szakértője észlelte, hogy a falak renoválása is mihamarabb szükséges lenne, az épület szerkezetét stabilabbá kellene tenni.
– Mint már ismeretes, ez egy műemlékvédelem alatt álló objektum, amelynek további felújításával kapcsolatban, annak módjáról is kikérjük a községközi műemlékvédelmi intézet illetékesének a tanácsát a ránk vonatkozó szabályzattal összhangban. Szeretnék, ha személyesen is találkoznának az ügyünkben közreműködő építészek, illetve a műemlékvédelmi intézet szakmunkatársai, hogy azután egy közösen készített és elfogadott tervdokumentációval pályázhassunk az illetékes szerveknél a további igen komoly anyagi hátteret igénylő lépések felé – zárta szavait a Művelődési Ház igazgatónője.