2021. október 16., szombat

Háromezer kínai költözhet a 3,5 ezres lélekszámú Écskára?

Nagybecskerek község vezetése elfogadta azt a határozatot, amely lehetővé teszi több ötemeletes épület felépítését Écska településen kínai munkások számára. A közvélemény egy része és több szervezet is ellenzi a döntést, írja a 021.rs hírportál. A Polgári Fordulat (Građanski preokret) mozgalom szerint öt ötemeletes épületet építenek 30 ezer négyzetméteren építkezési területté alakítva tekintélyes erdős területet, és több ezer kínai nemzetiségű polgárt telepítenek be a jelenleg mintegy 3500 lakosú Écska településre.

Écska

Mint mondják, a falu így teljesen megváltozik környezeti és demográfiai szempontból is. Saša Santovac Nagybecskerek alpolgármestere elmondta, a cél a helyzet meghatározása, de új befektetési tevékenységek lehetővé tétele is. Bárki, aki meg akart ismerkedni az Écskára vonatkozó tervekkel, megtehette, mondta, hozzátéve, várhatóan jövő szerdán újabb felhívást tesznek közzé a város építési területének elidegenítésére vonatkozóan. Mint mondta, van érdeklődő befektető.