2021. október 15., péntek

A község idén is csatlakozott az autómentes naphoz

A Magyarkanizsa községbeli általános és középiskolák, óvodák a helyi önkormányzattal karöltve csatlakoztak az Európai mobilitás hete rendezvény programjába, vagyis a városok és községek autómentes napjához. A fiatalok tegnap több előadáson részt vehettek, emellett kerékpárokat sorsoltak ki közöttük.

Volt közlekedésbiztonsági előadás, és a Vöröskereszt elsősegély-bemutatót tartott. Ezután 18 kerékpárt sorsoltak ki közöttük korosztályonként. Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester elmondta, hogy a 18 kerékpárt a magyarkanizsai önkormányzat vásárolta meg, és ajándékozta a fiataloknak.

– Nagy öröm számomra, hogy az óvodai és az iskolai programban is benne van a környezettudatosság, a környezet és a mozgás szeretetére való nevelés. Ezért is igyekszik az önkormányzat évről évre bekapcsolódni a rendezvény programjába, valamint ajándékkal készülni a fiataloknak.

Az Európai mobilitás hete rendezvény azon alternatív közlekedési módok promóciójáról szól, amelyek nem használnak fosszilis üzemanyagot. Az Európai mobilitás hetének célja, hogy rendezvényekkel és legalább egy tartósan alkalmazott rendelkezéssel elérje a személyautók használatának csökkenését és a tömegközlekedés feltételeinek javulását, hogy szorgalmazza a kerékpáros, illetve a gyalogos közlekedés elterjedését.