2024. április 19., péntek

Első találkozás az elsősegélynyújtással

Nem kell megijedni, ha valaki megsérül, vagy vért lát

A Vöröskereszt szenttamási szervezete továbbra is aktív tevékenységet fejt ki a községben élő legkisebbek részére. Az elmúlt napokban a község általános iskoláiban az elsősöknek elméleti és gyakorlati közlekedésbiztonsági foglalkozást tartottak, az előttünk álló napokban pedig a szenttamási egészségház dolgozóinak közreműködésével az óvodákban elsősegélynyújtási előadást és bemutatót szerveznek.

Goran Radovanović, a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára elmondta, szeretnének ellátogatni a község területén található összes óvodába, és megmutatni a gyerekeknek néhány elsősegélynyújtással kapcsolatos alapvető tevékenységet.

− Természetesen nem kell félreérteni a dolgokat, mi nem tudjuk megtanítani az ovisokat az elsősegélynyújtásra, hiszen valószínűleg még nem is hallottak róla, és a témával is most találkoznak először. A cél tulajdonképpen az, hogy eloszlassák esetleges félelmeiket, és megtudják, hogyan kell viselkedniük, amikor megsérülnek, hiszen ilyesmi sajnos megtörténik, pl. amikor elesnek a játék során. Azt próbáltuk felvázolni nekik, hogy az ilyen helyzetekben, amikor sebet vagy vért látnak, nem kell megijedni és sírni, hanem azonnal kérni kell a felnőttek segítségét. Az egészségház dolgozói gyakorlati példákkal mutatják be, hogyan kell gyógyítani az egyes sérüléseket, valamint, hogy a kötszer és a géz nem ártalmas, hanem segít a seb gyógyulásánál. Az ilyen és hasonló előadások azért is fontosak, mert elűzik a félelmet, továbbá a kicsik meggyőződnek arról, hogy a fehérköpenyes orvosoktól/nővérektől nem kell félni, hiszen az ő feladatuk az, hogy vigyázzanak az egészségünkre, segítsenek amikor baj van – fogalmazott Goran Radovanović.

Az elsősegélyről szóló előadások és gyakorlati bemutatók mellett az óvodások megismerhették a közlekedésbiztonsági szabályok alapjait is: hol és hogyan kell átmenni az úttesten, hol szabad hajtani a kerékpárt stb.

A Vöröskereszt aktivistái a helyszínen elmondták, ezentúl kéthavonta körüljárják az óvodákat és az alsós diákokat, és különböző előadásokat tartanak számukra a biztonságos közlekedésről, az egészségmegőrzésről, hogy mindannyian tudatában legyenek a témák fontosságának. Csakis így lehetséges a jövőben felelősségteljesebb társadalmat teremteni, szögezték le az aktivisták.