2024. március 28., csütörtök

Fókuszban a gyümölcstermesztők

A Vajdasági Gazdasági Kamara, az Újvidéki Vásár, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság és az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának szervezésében tegnap az újvidéki mezőgazdasági vásáron a gyümölcstermesztők napját tartották.

– A gyümölcstermesztés a mezőgazdaság jelentős ágazata, s az elmúlt években egyre nagyobb a szerepe. Az idén csaknem 250.000 tonna gyümölcsöt szállított ki az ország, félmilliárd euró értékben, ami az  agrárkivitelnek a 16-17 százaléka. A tanácskozáson három panelmegbeszélést tartunk. Az elsőn a gyümölcstermesztés finanszírozásáról lesz szó, a második, szakmai részben arról, hogyan tehető hatékonyabbá a gyümölcstermesztés, a harmadikon pedig a gyümölcs hazai piacon való értékesítéséről tárgyalunk, ami, úgy vélem, a legfontosabb kérdés. A gyümölcstermesztők mellett a nagy üzletláncok képviselői is részt vesznek, egy közös megoldást érdekében – fejtette ki Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke.

Dr. Nedeljko Tica, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának dékánja elmondta, hogy ezen a jelentős tanácskozáson a termesztők, az állam és az egyetem képviselői találkoznak, hogy a gyümölcstermesztés jelenlegi helyzetéről és kihívásairól értekezzenek.

– A  fagy és az alacsony hőmérséklet sok helyen  károkat okozott a gyümölcsösökben, így sok helyen kisebb lesz a hozam. Egyes gyümölcsök esetében azonban átlagon feletti árakra számíthatunk. Ajánlom minden termelőnek, hogy használja ki a kedvező hiteleszközöket, amelyeket a bankok és a különböző alapok nyújtanak – közölte Tica.

Čedomir Božić mezőgazdasági tikár kiemelte, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárság az idén számos pályázatot írt ki a termesztők támogatására. A feldolgozással foglalkozó kistermelők esetében 25 millió dinárt irányozott elő. Ezenkívül 103 pályázóval írt alá szerződést jég- és fagyvédelmi rendszerek fejlesztésére. A gyümölcstermesztők 85 millió dináros támogatásban részesültek.

Kiemelte, csak közös erőfeszítéssel javíthathatnak a termelők és a mezőgazdaság helyzetén.

A tanácskozáson elhangzott, hogy Szerbiában a gyümölcstermesztés egyre jobban fejlődik. Az idén főleg a málna, a szeder és az áfonya termett jól, és az árak is kedvezőek voltak.