„Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: »Kinek tartanak engem az emberek?« Azok így válaszoltak: »Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.« Erre megkérdezte tőlük: »Hát ti mit mondotok, ki vagyok?« Péter válaszolt: »Te vagy a Messiás!« Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek. Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: »Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.« Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: »Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.«” Mk 8,27-35
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumi szakaszban Jézus meglepő dolgot kérdez apostolaitól: „Kinek tartanak engem az emberek?” Vajon mit akart megtudni Jézus? Miért tette fel ezt a kérdést? Valóban nem tudta volna, hogy mi mindent mondanak róla az emberek? Jézus egészen biztosan tisztában volt önmagával, küldetésével. Nem volt szüksége arra, hogy mások világosítsák fel öntudatáról és hivatásáról. De a kérdést azért tette fel az apostoloknak, mert lehetőséget akart adni arra, hogy vallomást tegyenek személyével kapcsolatban, és megvallják hitüket. Kezdetben az apostolok mások véleményét ismételgették.
„Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának mondanak” – sorolják. Téves észrevételek, hamis felfogások voltak ezek? Nem igazán, hiszen megvizsgálva találhatunk hasonlóságot a felsorolt személyek és Jézus között. Keresztelő szent János és Jézus rokonok voltak, ugyanakkor hivatásukban is találkoztak. Nyilvános működése kezdetén Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jézus is böjtölni és imádkozni a pusztába vonult, majd ő az, aki megkereszteli a Jordán vizében azt, akinek nincs szüksége a bűnbánat keresztségére. János a bűnbánat keresztségét hirdette, amikor a Jordán folyónál keresztelt. Jézus is azt akarta, hogy mindenki keresztelkedjen meg vízzel és Szentlélekkel. Hogyha Illés prófétát és Jézust hasonlítjuk össze, akkor a kettőjük között is találunk összefüggő szálakat.
Illésről tudjuk, hogy megszaporította a száreptai özvegy lisztjét és olaját, ahogy később Jézus a kenyeret. Azonban bármennyire is gyűjtenénk össze a hasonlóságokat, mégis sokkal inkább jelen vannak a különbségek Jézus személye és a felsorolt személyek között. Ezt érezhette mindegyik apostol, de a kérdésre, hogy „hát ti kinek tartotok engem? – nem találtak megfelelő választ. Egyedül Péter válaszolt a többiek nevében is: „te vagy a Messiás”, azaz Krisztus. Sokkal egyszerűbb volt mások véleményét ismételgetni, azok észrevételét sorolgatni. Annál nehezebb feladatnak bizonyult valami olyant mondani, ami a mélyről jön, ami személyes, ami tökéletesen fedi a valóságot. Még Péter vallomása is rögtön kiegészítésre szorult. Ezért fűzte hozzá Jézus: „az Emberfiának szenvednie kell… de harmadnapra feltámad” Jézus kérdése örök érvényű és mindenkit válaszadásra késztet, ahogyan válaszadásra késztette a szenteket is, mint például Szent Ferencet, aki halála előtt két évvel megkapta Jézus sebhelyeit. Ő is megválaszolta e kérdést.
Az ő számára Jézus a szenvedő megváltó, akihez tökéletesen hasonlítani akart, ezért a sebhelyek elnyerése előtt így imádkozott: „Óh, Uram, Jézus arra kérlek, két kegyelmet adj nekem, mielőtt meghalok: az egyik, hogy amíg élek, amennyire lehetséges érezzem lelkemben és testemben azt a gyötrelmet, amelyet te, édes uram, keserves kínszenvedésed alkalmával szenvedtél. A másik, hogy amennyire lehetséges érezzem szívemben azt a túláradó szeretetet, amely téged, Isten fiát arra késztetett, hogy értünk bűnösökért oly szörnyű kínokat vállalj magadra” – imája meghallgatásra talált, és két évig hordhatta saját testén az Úr Jézus sebhelyeit. Sokkal egyszerűbb lenne nekünk is mások véleményét ismételgetni. Azt, hogy mit mondtak a szentek vagy épp a történészek Jézus személyéről. Mit mondanak az ellenségei, mit tart Jézusról az utca embere.
De a kérdés sokkal személyesebb, mint gondolnánk. Ma Jézus az én véleményemet szeretné hallani. Mit gondolok én róla, ki Ő számomra? A hitem szavát, az életem és a tetteim hitvallását várja tőlem az Úr. És itt nem lehet köntörfalazni, nem lehet kitérni a válasz elől. Olyan választ kell adnom, amelyet csak én adhatok, és senki más, mélyről jövőt, és személyeset. Hitből fakadó választ kell adnom, tetteimmel megpecsételve. Mindaz, aki hite alapján becsületesen és lelkiismeretesen végzi hivatásbeli kötelességét, nemcsak a hit erejének, hanem az Isten irántunk való szeretetének is tanúja az emberek között. Ma, e kérdésre válaszolva, lehetőségünk van megfogalmazni önmagunknak, hogy merrefelé tart az életünk, hogy milyen a hitünk, milyen a kapcsolatunk az Úr Jézussal. Legyünk hát bátrak és őszinték, mert az Úr várja a mi személyes válaszunkat.
Ámen.
