2021. október 21., csütörtök

Szabadka természeti értékeinek hírét terjesztik

Környezetismereti program a szabadkai általános iskolások számára

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének ÖKOlógia – Fenntartható fejlődés című környezetismereti programjának keretében tegnap terepgyakorlatokat és előadásokat tartottak szabadkai általános iskolás diákok számára, melynek során látogatást tettek a Szelevényi-erdőbe. A gyülekező az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola dísztermében volt, ahol a részt vevő diákokat és tanáraikat Branka Bešlić, az intézmény igazgatója köszöntötte, majd a a projekt részleteit Besnyi Izabella, az intézmény biológiatanára és Bognár Pásztor Hajnalka, a Szabadkai Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja ismertette.
A köszöntő után a projektum legfőbb tudnivalóit Besnyi Izabella foglalta össze a sajtó képviselőinek.

Bognár Pásztor Hajnalka a program részleteit ismerteti a diákokkal
Bognár Pásztor Hajnalka a program részleteit ismerteti a diákokkal


– A projektum célja az, hogy a gyermekek megismerkedjenek Szabadka Város természeti értékeivel, biológiai sokszínűségével. Ezt a tudást, amit a mai nap folyamán szereznek, át tudják adni kortársaiknak, annak érdekében, hogy minél több diák megismerkedhessen a természetvédelem fontosságával. A mai nap folyamán a Szelevényi-erdőbe megyünk ki. Hat iskolából érkeztek diákok. Minden iskolából öt diák és egy tanár. A következő hét folyamán szintén hat iskola öt diákjával és egy tanárával fogunk ellátogatni a Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátumba. A diákok ezen programok során fényképeket, majd ezekből prezentációt készítenek, amit bemutatnak diáktársaiknak. Ily módon is próbáljuk terjeszteni Szabadka természeti értékeinek hírét – nyilatkozta Besnyi Izabella.
Bognár Pásztor Hajnalka elmondta, hogy a projektum a szabadkai Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Titkárság által nyújtott pályázati lehetőségnek köszönhetően valósult meg.
– Európában általános trend a környezetvédelem, amelyről Szabadka sem maradhat le. Emellett van egy Palicsunk, egy Ludasunk, amellyel büszkélkedni lehet. Szeretnénk, ha már gyermekkorban tudatosulna a diákokban az, hogy milyen fontos a környezetünk védelme. Úgy, ahogy a szüleink tanították nekünk, és ahogy szüleinket tanították a nagyszüleink, hogy mi vesz bennünket körül, és hogyan védjük környezetünket, úgy szeretnénk mi is a diákokat tanítani. Sajnos ez a terület egy időszakban el volt hanyagolva. Most ezt kívánjuk feléleszteni, és szeretnénk minden évben ilyen pályázati lehetőséget biztosítani a szabadkai Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Titkárság eszközeiből. Az idei első év kicsit mindenkinek nehéz, de jövőre már sokkal jobb pályázatokat fogunk kapni. Az idén is nagy volt az érdeklődés, 33 pályázatot kaptunk kézhez – magyarázta Bognár Pásztor Hajnalka.

A programban hat általános iskola diákjai vettek részt
A programban hat általános iskola diákjai vettek részt