2024. április 18., csütörtök

Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak

Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA).

A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (mintegy 184 ezer euró) bírságot is kapott.

A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4-0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek. Emellett - a FIFA indoklása alapján - a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket.

A közlemény kiemeli, a FIFA továbbra is "határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban". A szervezet a döntésről tájékoztatta a magyar szövetséget is.