2024. március 29., péntek
MAGYAR ASZTALITENISZ

Bátorfi kitette a válogatottból Pergelt

Bátorfi Zoltán, a magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya – szakmai és morális okokra hivatkozva – nem számít a jövőben Pergel Szandrára, aki értetlenül áll a történtek előtt, a szakember személyes bosszújának érzi. Elsőként a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy a háromszoros Eb-bronzérmes Pergel a kapitány javaslatára kikerült a válogatott keretéből, nem számítanak rá a következő olimpiai ciklusban, s a válogatott edzéseit sem látogathatja. A 32 éves Pergel a Kossuth rádiónak azt mondta: mindez a szövetségi kapitány személyes bosszúja miatt történt vele. „Szerintem nem lehet így megoldani egy dolgot. Huszonhat éve pingpongozok, erre tettem fel mindent, és akkor ő itt egyik pillanatról a másikra mindent elvág. Ő engem egy szerdai napon, húsz év után kirúgott a válogatottból, és akkor nekem azt az indokot nem is mondta, amit az újságban olvastam. Ha fiatalít ugyanis, akkor miként létezik, hogy még edzésre sem mehetek, és tavaly az olimpiai selejtezőben nem a nagyon jó fiatalok, hanem egy idősebb, korábbi játékos felé nyúlt” – mondta.

Hangsúlyozta: Bátorfi személyes bosszúja mögött az állhat, hogy ő elmondta, nem lehet szövetségi kapitányként problémát úgy kezelni és menedzselni, ahogyan ő azt az egész olimpiai ciklus alatt tette. Pergel kiemelte: a vele történtek érintik Szudi Ádámot is, akivel vegyes párosban ott lehetett a tokiói olimpián, és jó eséllyel indulhattak volna a sikeres kvalifikációért a párizsi ötkarikás játékokra is. „Ezzel a döntéssel gyakorlatilag Ádám karrierjébe is nagyon komolyan belenyúlt, ezt azért lássuk be” – mondta. Pergel kifejtette: egyéni formájára erős kihatással volt tavalyi szemműtétje, ami után fél évig nem lehetett őt terhelni. A játékos elmondta, az olimpia előtt és alatt is voltak olyan konfliktusok, amelyeket másik szövetségi kapitány tudott volna kezelni, ahogyan erre a korábbiakban is volt példa. „Az, hogy ezeket a mostani kapitány nem tudta kezelni, az inkább az ő bukása” – fogalmazott. Pergel elmondta, a problémák két és fél hónappal ezelőtt jelentkeztek. „Nem sértődöttség van bennem, hanem iszonyatos csalódás, hogy ez a mai világban megtörténhet. Van egy kapitány, akinek olyan teljhatalma van, hogy senki nem kéri tőle azt számon, mi és hogyan történt” – nyilatkozta. Kifejtette: tanácstalan, hogy egy ilyen helyzetben mit tehet egy sportoló. „Azért, mert a szövetségi kapitány nem kedvel engem, akkor gyakorlatilag most mindent dobjak ki a kukába, és kész, vége? Nulla indok nélkül csak azért, mert nem kedvel?”

Bátorfi megerősítette, Pergel valóban az ő javaslatára nem tagja már a válogatottnak, így a szeptember 28-án kezdődő kolozsvári Európa-bajnokságra utazó csapatban sem számol már vele, amit az elnökség hétfőn hagy jóvá: „Voltak Szandrával személyes és morális problémáim már az olimpia előtt, de az alatt is. Illetve az elmúlt időszakban az eredményei annyira azért nem voltak már jók, hogy most beválogassam. Az új olimpiai ciklusban pedig szeretném beépíteni a fiatalokat” – jelentette ki. Hozzátette: lezárult egy olimpiai ciklus, amelyben a Pergel, Szudi vegyes párost favorizálták, előbbi kiesésével viszont most másik egység kerülhet majd előtérbe.