2021. október 21., csütörtök

Shakespeare vajdaságiasan

Ma este mutatják be Lőrinc Tímea vizsgaelőadását

Különleges helyszínen mutatják be William Shakespeare A makrancos hölgy című komédiáját. Ezúttal nem a színház, hanem a zentai BeeHome közösségi ház ad otthont az 1500-as évek végén íródott, de modernizált és vajdasági stílussal teletűzdelt színdarabnak, amelynek a főpróbáját hétfő este tartották meg, és a média is betekintést nyert rá.

A produkciót Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze rendezte, és ez egyben a doktori vizsgaelőadása is. Elmondta, hogy azért esett a választása erre a műre, mert azelőtt soha sem foglalkozott Shakespeare műveivel. Nagyon sokat gondolkodott azon, hogy tragédiát vagy komédiát válasszon, de az utóbbi mellett döntött, hiszen a világjárvány okozta helyzet miatt úgy érezte, hogy az embereknek szükségük van egy kis vidámságra.

Verebes Judit, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze Biankát, makrancos Kata húgát alakította (Fotó: Kállai G. Nikoletta)

A darabot számos rendezésben bemutatták már a világban, ezért is gondolta Tímea úgy, hogy egy új köntösbe bújtatja. Az előadás új arculatát a Vajdaságra jellemző kétnyelvűség és néhány különlegesebb nyelvjárás adta meg, amely igen szimpatikus volt a nézők számára. Erről tanúskodott a sok nevetés is, amelyet pl. az egyik karakter váltott ki, miközben a szerb nyelvben fellelhető végződéseket és segédigéket gyakorolta, vagy éppen gyenge szerb tudásával próbálta kifejezni magát.

A kétnyelvűség leginkább a Baptistánál, a páduai gazdag nemes karakterénél érződött leginkább, hiszen őt Uroš Mladenović formálta meg. Elmondta, hogy a szövegtanulás kihívás volt számára, hiszen korábban nem beszélt magyarul: mindent, amit hallottak tőle az előadás során, azt most tanulta meg. Az elején félt attól, hogy túl sok bizalmat szavaztak neki és ő nem tud ezzel megküzdeni, de igyekezett, hogy teljes mértékben érthető legyen mindaz, amit magyarul mond.

A női főhőst Grgić Nikoletta alakította. Úgy gondolja, hogy a karakterrel van közös tulajdonságuk. Ahogyan fogalmazott, ő is tud keményfejű lenni. Elmondta, hogy pont emiatt volt egy kicsit nehéz megformálni a szerepet, hiszen magát nem tudja kívülről szemlélni, azonban egy alapos átgondolás után könnyen be tudta építeni a játékába a kért viselkedést vagy habitust.

Az előadás során a közönség betekintést nyer abba, hogy milyen is az, amikor a férj a ház ura. Az érzékenyebbeket ezek a jelenetek akár meg is érinthetik, hiszen igen jól ábrázolja azt, amivel akár a mai világban is találkozhatunk, még ha sokan a négy fal között is szeretnék tartani a titkukat. Nikoletta úgy véli, hogy ebben a mai világban, amikor egyre több nő szólal fel, és egyre többen kerülnek vezető pozícióba, megalázó az, ami történik makrancos Katával. Véleménye szerint is nagyon fontos, hogy mindenki, aki ilyen helyzetbe kerül, kiálljon magáért, ahogyan azt a főhős is tette.

Dudás Dániel Hortensiót formálta meg (Fotó: Kállai G. Nikoletta)

Az előadás létrejöttét a Magyar Nemzeti Tanács támogatta, háttérsegítséget pedig Máriás Endre és Török Ákos nyújtott. A darab rendezőasszisztense Nešić Máté volt, dramaturgja pedig Siflis Anna. További szereplők: Ágyas Ádám, Dévai Zoltán, Dudás Dániel, Kőműves Csaba Bence, László Roland, Ricz Ármin és Verebes Judit.