2024. március 28., csütörtök

Keresettek a garzonlakások Újvidéken

Közeledik az új akadémiai tanév kezdete, ezért Újvidéken is egyre inkább fokozódik a garzonlakások iránti kereslet - írja a B92 hírportál.

A legkeresettebbek a kisebb lakások, a kínálatban sosincs elegendő garzonlakás - mondta Eleonora Vasović lakásügynök.

A helyszíntől függően a teljesen berendezett garzonlakások árai probléma nélkül elérhetik a 200 eurót. A kisebb lakásokból sosincs elegendő a kínálatban, mivel a kereslet óriási - magyarázta Eleonora Vasović.

Elmondása szerint a lakásokat bérlő fiatalok jelentős többsége már nem szeretné megosztani a helyet egy szobatárssal, hanem teljes kényelemre vágynak. Hozzátette, hogy a bérlet összege mellett legalább ugyanannyit kell fordítaniuk a rezsiköltségekre is.

Azok számára, akik lakást szeretnének vásárolni a piacon az árak továbbra is emelkedőben vannak. A város egyes részein négyzetméteréért 1200, vagy akár 1500 eurót is elkérhetnek. A központ továbbra is a legdrágább, ahol a négyzetméterenkénti ár elérheti a 2000 eurót is.