2021. október 25., hétfő

Járványkórház

Nem kell feltenni a kérdést, hogy mi fán terem a járványkórház, mert vidékünkön már a XIX. században is voltak ilyen intézmények, nemcsak regionális és városi jellegű egészségügyi központokban (például Zentán), hanem kisvárosi (Ada) közegben is, amelyekben nem működött közkórház, legfeljebb orvosi rendelő. A nagyobb méretű járványok elmúltával, az orvostudomány fejlődésével és számos fertőző betegség megelőzhetővé és gyógyíthatóvá válásával, úgy tűnt, hogy megszűnt a járványkórházak iránti szükséglet. A környezetünkre veszélyt jelentő fertőző betegek befogadására elegendőnek tűnt, hogy a kórházak fertőzőosztályt tartsanak fenn. Azt követően azonban, hogy váratlanul ránk rontott egy világméretű, tömeges járvány, a Covid–19, a jelek szerint vége szakadt a minimális felkészültség korszakának. 

Eljött az ideje, hogy az illetékesek fontolóra vegyék megfelelő kapacitású járványkórházak létesítését ott, ahol vannak rá feltételek, avagy építését ott, ahol nincs ilyen célra használható épület. Nem csak azért, mert a szakembereknek nincs egybehangzó véleménye a Covid–19 lecsengéséről. A vírus mutálódása, avagy a terjedése ellen foganatosított intézkedések – egyesek szerint – korai enyhítése miatt visszatérhet a járvány oda is, ahol már úgy tűnik, hogy legyőzték. Amikor a köztársasági elnök is kilátásba helyezte, hogy őszre visszatér a Covid-járvány, ezzel is indokolta a vajdasági (tartományi jellegű) Covid-kórház építését a meglévő fővárosi, illetve néhány regionális (közép-szerbiai) ilyen rendeltetésű egészségügyi intézmény mellett. Ezen túlmenően továbbra is szükség lesz több járványkórházra, nem csak a koronavírus miatt. Nagyobb méretű járvány esetére nem elégítheti ki a szükségleteket a belgrádi, az újvidéki és még két-három regionális Covid-kórház. A jelenlegi, egyre súlyosabb helyzetben, máris több kórházat „visszaállítottak” a Covid-rendszerbe, s ez újra felveti a járványkórházak iránti szükséglet kérdését.

Miért? Nem kell szakértőnek lenni a kérdés felvetésekor. Tessék figyelmesen elolvasni a sajtóban megjelent jelentéseket, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a meglévő egészségügyi intézményekben (kórházakban) a Covid–19 miatt.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Anélkül, hogy bárkit hibáztatnánk a váratlan, a kényszerhelyzetben tett intézkedések miatt, a jövőben, sürgősen és alaposan mérlegelni kell a járvány leküzdése közben keletkezett járulékos következményeket, s ezt követően változtatni kell a szükségállapotban kialakult gyakorlaton.

Példának okáért, komplett kórházak vagy klinikai központok Covid-kórházzá váltak. Egyik nap beléptették valamelyiket a Covid-rendszerbe, „vörös zónába”, majd egy idő múlva kiléptették, s ez többször megismétlődött. Utóbb visszaállították azokat az eredeti rendeltetésüknek megfelelő kórházakká vagy klinikai központtá, s nemsokára újra fogadhatták a szakorvosi vizsgára szoruló betegeket. Addig azonban, például egy teljes regionális kórház, amelyik évente 25–30.000 pácienst fogadhat, úgyszólván bezárult a többi beteg előtt, mert a vörös zónában rostokolt.

Azt, hogy mekkora volt a várakozási idő a bejutáshoz ezeknek a pácienseknek, s közülük hányan élték át a szakorvosi vizsgálat, vagy kórházi kezelés hiányát, valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Néha napvilágra kerültek különféle súlyos és groteszk esetek, amelyek ékesen illusztrálják a helyzet fonákságát. Például, egyetlen napon, az egyik kórházba utalt három öngyilkosjelölt közül egyet pszichiátriai kezelésre kellett volna befogadni, de a megfelelő osztályt a vörös zónába helyezték, s a pácienst el kellett szállítani egy másik városba.

A szakorvosi vizsgálatra váró páciensek azon része, amely megengedhette magának, magánorvosi rendelőbe ment. Lemondott a díjtalan vizsgálatra szerzett jogáról, de lehet, hogy az esetenként szükséges kórházi vagy klinikai gyógykezelés lehetőségéről is. Nehogy azt mondja valaki, hogy mindez semmiség a Covid-betegek szenvedéséhez viszonyítva! Azt csak sejthetjük, hogy mit szenvedett a többi súlyos beteg, aki nem kapott kezelést, vagy annak híján belehalt betegségébe.

Nem kell szembe állítani sorsokat, hanem lássuk, mi a lehetséges megoldás az elkövetkező időszakra, mivel visszatért a járvány, avagy arra az esetre, ha újabb gyilkos járvány szabadul el globalizálódó világunkban. A kisebb kapacitású fertőzőosztályok létjogosultságát senki sem vitatja, de mint bebizonyosodott, az elhatalmasodott járványnak nem vethetnek véget.

Vissza kell térni a korábbi gyakorlathoz. Járványkórházakat kell építeni vagy létesíteni a szükségletek, a jelenlegi tapasztalatok alapján, a fertőzőosztályok működtetésén túlmenően. Lehetséges, hogy csak készenléti intézmények lesznek, készenléti személyzettel. Fenntartásuk azonban az építési költségekkel és a többi kiadással (szakképesítés, felszerelés és szakemberek) sem lesz drágább, mint a jelenlegi egészségügyi intézmények rendeltetésének, munkarendjenek felrúgása és a hátrányba került más páciensek élete, avagy egészségi állapotának romlása a kezelés, gyógyítás hónapokig tartó szünetelése miatt.