2021. október 20., szerda

Erősíteni a szakmai elhivatottságot

A hétvégén tartotta meg jubileumi rendezvénysorozatát a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete

Nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelte meg a hétvégén Gyergyószárhegyen fennállásának harmincadik évfordulóját a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete, amelynek tavaly kellett volna megtartania a jubileumi programsorozatát, ám a koronavírus-járvány miatt a szervezet illetékesei kénytelenek voltak azt elhalasztani annak érdekében, hogy méltó módon emlékezhessenek meg az elmúlt három évtized legfontosabb eredményeiről és legemlékezetesebb pillanatairól.
A MÚRE 30+1 címmel meghirdetett jubileumi rendezvénysorozat szombat délutáni központi eseményének kezdetén a házigazdák nevében Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket, aki örömének adott hangot annak kapcsán, hogy éppen Gyergyószárhegy adhat otthont a MÚRE jubileumi rendezvényének, hiszen – mint mondta – ez is azt bizonyítja, hogy az újságíró-szervezet az elmúlt évek során valódi otthonra lelt a településen. A polgármester ezt követően beszélt Gyergyószárhegy, valamint a rendezvénynek otthont adó művelődési ház impozáns épülete múltjának és jelenének legmeghatározóbb momentumairól is, majd Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnöke mondott köszöntőt, amelyben az általa vezetett szervezet tevékenységeinek jelentőségéről és a mindennapokban betöltött szerepéről beszélt.
– Egy esztendeje annyi minden volt mifelénk harminc esztendős, hogy nem is olyan nagy baj, hogy a kényszerűség okán egy évvel később van lehetőségünk megemlékezni egyesületünk alapításának évfordulójáról. Adódik a kérdés, jobb helyzetben van-e ma a romániai magyar újságírás, mint 1990-ben, jobb helyzetben van-e, vagy sem a romániai magyar újságíró, szerkesztő, mint bő három évtizede? Nem tudom. Arra viszont még emlékszem, hogy abban az időben, amikor megalakult a MÚRE, Nagyváradon még sorban álltak az emberek a Szent László téren az újságosnál a Bihari Naplóért. Ahogyan tették ezt más városokban is, Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig. Váradon ma ugyanott már újságosbódé sincs. Azóta vannak gépeink, okostelefonjaink, digitális technikai eszközeink, van drótpostánk, közösségi hálónk, lettek új lapok, műsorok, portálok, megtanultunk posztolni, kommentelni. Közben persze a világ is megnyílt, tudunk egymásról, taníthatóvá vált a szakma, a könyveink is megszülettek. Tudjuk, hogy mi a hír, van rá vagy fél tucat pontos definíciónk. Sok mindent meg tudtunk tanítani a kíváncsiság mesterségéből, ám nehéz megadni a receptjét annak, hogy mitől lesz valaki jó újságíró, túl azon, hogy megtanulja alapvető tudnivalóit. A MÚRE három évtizede ezt a többletet szeretné megteremteni, adni, szolgálni, vagy ha úgy tetszik, erősíteni a szakmai elhivatottságot. Leginkább azzal, hogy megteremti a találkozás lehetőségét, a beszélgetések lehetőségét, összekapcsol, tematizál. Úgy hiszem, hogy a minőségi újságírásra akkor is szükség lesz, ha majd nálunk is algoritmusok és robotok állítják elő a híreket. Az egyesület feladata az, hogy a minőségi újságírás ügyét képviselje, ami változatlan kihívás marad még jó ideig. A MÚRE-nek partnerségben a többi szervezettel ebbe az irányba kell tartania, ezt az igényt kell továbbadnia a következő generációknak. Az egyesület ugyanis nem más, mint egy lehetőség, amelyet közösen kell megtöltenünk jelenléttel, tartalommal és értékekkel – fogalmazott beszédében Szűcs László, a MÚRE elnöke.
A partnerszervezetek képviselői közül Dunda György, a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége és F. Kováts Éva, a Sajtószakszervezet elnöke levélben köszöntötte az ünneplő MÚRÉ-t, dr. László József, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége küldöttgyűlésének elnöke, Lengyel János, a Magyar Újságírók Közössége elnökségi tagja, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke, valamint Szekeres Attila, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete igazgatótanácsának tagja pedig a helyszínen osztották meg gondolataikat az ünnepség résztvevőivel, akik ezt követően közösen megtekintették a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elmúlt három évtizedének legfontosabb történéseit felelevenítő filmet, majd a szakmai szervezet egykori vezetői közül Hecser Zoltán, Karácsonyi Zsigmond és Rácz Éva elevenítették fel az elnökségük meghatározó momentumait, végezetül pedig az egyesület jelenlévő tagjai és meghívott vendégei emléklapot vehettek át a jubileum alkalmából.
Szintén szombaton, az esti program keretében adták át a MÚRE idei szakmai elismeréseit is, amelyet ezúttal is több kategóriában ítéltek oda a legkiválóbb teljesítményt nyújtó újságíróknak, illetve a médiában dolgozó egyéb szakembereknek. A pályakezdő újságíróknak létesített Balló Áron-díjat az idén Csiki Zsuzsanna kapta, míg a televíziónál dolgozóknak szánt Csép Sándor-díjat Hermann Endre, a rádiós nívódíjat pedig Mihály István érdemelte ki. Az írott sajtóban kifejtett tevékenységért járó Szilágyi Aladár-díjat Mózes Edith vehette át, médiamenedzseri díjban pedig Deák László részesült. A műszaki munkatársaknak létesített Benkő János Zoltán-díjat Darabont Éva kapta, míg a magyar–román kapcsolatok erősítésében szerepet vállaló román nemzetiségű pályatársnak szánt Pro Amicitia-díjat Vlad Mihai Amariei vehette át. Életműdíjban részesült Csáky Zoltán és Szekernyés János. A Gyergyószárhegyi Kulturális Központ különdíját Sarány István, a pályakezdő rádiósoknak létesített Tomcsányi-díjat pedig Szász Edit vehette át. A díjátadót megtisztelték jelenlétükkel Vincze Loránt és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők is.

A rendezvényen az erdélyi szerzők részvételével mutatták be a VMÚE legújabb kiadványát (Horváth Szabolcs felvétele)
A rendezvényen az erdélyi szerzők részvételével mutatták be a VMÚE legújabb kiadványát (Horváth Szabolcs felvétele)

A MÚRE 30+1 címmel meghirdetett háromnapos rendezvénysorozat keretében szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések, kiállításmegnyitók, könyvbemutatók és egyéb programok is várták a vendégeket Gyergyószárhegyen, ahol a szerkesztők és a jelenlévő erdélyi szerzők közreműködésével bemutatták a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete legújabb kiadványát, a szervezet törökkanizsai riporttáborában született írásokat tartalmazó Hármashatár – Törökkanizsa című kötetet is, amely a Magyar Szó Lapkiadó Kft. nyomdájában készült, és a Magyar Nemzeti Tanács, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával látott napvilágot.