2024. március 28., csütörtök

Filmbe illő letartóztatás Belgrádban

A rendőrség letartóztatta azt a két belgrádi férfit, akik a gyanú szerint drogot és fegyvert birtokoltak jogtalanul. Hivatali személy elleni erőszakos fellépéssel, továbbá gépjármű jogtalan eltulajdonításával is vádolják őket. 

V. M. (37) és F. V. (32) egy Škoda Octavia volánja mögött ült, amikor a rendőrség megpróbálta megállítani őket. A gyanúsítottak figyelmen kívül hagyva a jelzést, menekülni kezdtek. 

Először a járőrök autójának csapódtak, életveszélybe sodorva a benne ülőket, majd egy villanykarónak ütköztek.

A rendőrségi jelentés szerint az anyósülésen ülő gyanúsított ekkor fegyvert rántott, mire a belügyesek le is adtak néhány figyelmeztető lövést.

Ezt követően sikeresen letartóztatták őket. 

Az autóban két fegyvert, kábítószert, valamint kábítószer élvezéshez használatos eszközöket találtak, nem messze a menekülés helyszínétől pedig megtaláltak egy Dacia gyártmányú személygépjárművet is, melyről azt gyanítják, hogy az említett két férfi tulajdonította el.

Ügyüket a belgrádi Felsőbb Ügyészség tárgyalja majd.