2024. március 28., csütörtök

Digitalizálják a gazdaságot

A gazdaságnak is támogatnia kell a kutatásokat és fejlesztéseket

Az innovációs vállalatok, a digitális infrastruktúra és a kutatás áll a kormány figyelmének középpontjában – közölte a kormány a közleményében, amelyben arra is rámutatnak, hogy 35 projektumra 177,6 millió eurót fordítanak majd – írja a Beta hírügynökség.
Ana Brnabić kormányfő a digitális gazdaság, az innováció, a magastechnológiai vállalkozás és a
digitalizálás fejlesztését ösztönző tanács hétfői ülésén kiemelte, az oktatás, az innovációs infrastruktúra, a tudományos-technológiai parkok és a startup központok után most a gazdaság digitalizálása van soron.
Brnabić rámutatott, a kormány prioritásai közé tartozik majd a mesterséges intelligencia, a biotechnológia és a biomedicina, illetve az okosvárosok kialakítása, valamint a térinformatikai adatok felhasználása a jövőben.
Dušan Vasiljević, a NALED (Helyi Nemzeti Gazdaságfejlesztési Szövetség) vállalkozási és beruházási részlegének igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbia számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a gazdaság nagyobb összegeket fordítson a kutatásokra és a fejlesztésekre. A NALED a következő három évben 3,5 millió dollárral támogat mintegy 100 hazai startup vállalkozót, valamint mikro-, kis és középvállalkozást.