2024. március 28., csütörtök

Vučić: Jelenleg nem látom a Belgrád és Pristina közti párbeszéd értelmét

Aleksandar Vučić elnök a Szerbia Palotából szólt a nyilvánossághoz a Koszovó északi részén történt incidens miatt.

Beszédének kezdetén elmondta, hogy ez az egyik legsúlyosabb nap a Koszovóban élő szerbek számára.

Az albánok távcsöves puskásokat is kivezényeltek, akik a fiatal szerbek házait vették célba, mivel tőlük vártak esetleges ellenállást a törvénytelen akció ellen – mondta Vučić elnök.

Hozzátette, hogy a szerb hatóságok már az éjszaka folyamán tudomást szereztek a tervekről.

A koszovói különleges egységek reggel hat órakor törtek be Észak-Koszovó területére. Ez immáron a hatodik betörés, amely egyben a legsúlyosabb is - hangsúlyozta ki az elnök.

Kiemelte, hogy a Pristina nem tartja be a Belgráddal kötött megállapodásait.

Két egyezményt kötöttünk 2011-ben ls 2016-ban, amelyek összesen négy mozgásszabadságról szóló egyezményt tartalmaznak. Lényegében a KS jelzésű táblákról van szó, amelyek érvényességét 2011-től 2016-ig, majd 2021-ig hosszabbították meg. Pristina alapvető kötelessége, hogy megalakuljon Koszovó területén a szerb községek közössége – emelte ki az államfő.

Az elnök egy képet is mutatott, amelyen egy mentőautó látható, amely beteget szállított és mégis megállították és levették a regisztrációs tábláját.

Pristina a legutóbbi egyeztetés során kijelentette, hogy semmiről sem hajlandó tárgyalni, kivéve a háborús történések ideje alatt eltűnt személyek kérdéséről. Amikor ehhez a kérdéshez értünk, azt mondták, hogy nem tárgyalnak, amíg Veljka Odalović van a bizottság élén. Huszonkét helyszín feltárását kérték tőlünk, ezt meg is tettük. Ők viszont a tízből kilenc helyszínt nem voltak hajlandóak feltárni - hangsúlyozta ki Vučić elnök.

Jelenleg nem látom a Belgrád és Pristina közti párbeszéd értelmét – jelentette Aleksandar Vučić.