2024. április 20., szombat

Kevesebb kiállító érkezett

A legkorszerűbb gépek és eszközök mellett a mezőgazdasági vásár fő attrakciója a Miško nevű bika

Újvidéken szombaton megnyitotta kapuit a 88. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár. Mint már arról beszámoltunk, az idén csak digitális oltási igazolás vagy negatív PCR-teszt felmutatásával léphetünk be a vásár területére. Azoknak sem kell azonban megijedniük, akik nem rendelkeznek ilyen dokumentumokkal, hiszen a vásárcsarnok bejárata előtt felállított sátorokban ingyenes gyorstesztet végeztethetnek el. Már a nyitás napján sokan látogattak el a jelentős eseményre, de észrevehető volt, hogy a járványhelyzet miatt az idén kevesebb kiállító érkezett a megszokottnál. Ennek ellenére, az ismert forgalmazók ezúttal is jelen voltak széles körű kínálatukkal, például a Kite d. o. o., az Agrotech vagy az Agropanonka. Ez utóbbi most is a Belarus traktorok számos típusát tette közszemlére. Ezenkívül az indiai Mahindra traktorok főképviseletének szerepkörét is betölti. Egyébként az Agropanonka szervezésében Újvidéken Mahindra és Belarus traktorokat szerelnek össze. A vállalat igen korszerű öntözőberendezéseket és kapcsolható eszközöket is árusít, s ezekből sokat kiállított a vásáron. A Titan Machinery d. o. o. Novi Sad cég modern traktorokat kínál, beleértve az óriástraktorokat is. Az Agroglobe  vállalat, amely az MK Group cégcsoport része, gabona és takarmány kivitelével is foglalkozik. Ezenkívül számos új tehnológiát fejleszt, valamint külföldi erőgépeket is forgalmaz.

A haszonállat-kiállítás idei sztárja a hároméves, kéttonnás Miško (Fotó: Dávid Csilla)

A haszonállat-kiállítás idei sztárja a hároméves, kéttonnás Miško (Fotó: Dávid Csilla)

A mezőgazdasági gépek és eszközök mellett a látogatók megtekinthetik a legnagyobb haszonállat- kiállítást is, amelynek idei sztárja a hároméves, kéttonnás Miško bika. A jól megtermett állatra egyébként sokan voltak kíváncsiak.

A mezőgazdasági vásárral egydejűleg megnyílt az 53. vadászati és halászati, valamint az ökológiai kiállítás is, amelyen ehhez az ágazathoz kapcsolódó felszereléseket és termékeket állították ki.

A belépőjegy ára 600 dinár, csoportos látogatások esetén azonban 400 dinárért lehet belépni a vásár területére. A nyugdíjasok, diákok és egyetemi hallgatók csoportosan fejenként 250 dinárért tekinthetik meg a rendezvényt.

A vásár védjegyének számít a hagyományos nyereményjáték is, melyen a belépőjeggyel vehetnek részt a látogatók. Az idén többek között kisorsolnak egy Belarus 82.1-es típusú traktort, egy Sakalak D pneumatikus vetőgépet, egy pótkocsit és egy John Deere X-350 R típusú fűnyíró traktort.