2021. december 6., hétfő
ÓBECSEI GASTRO FEST

Finom ételek, egész napos szórakozás

Óbecsén szeptember 26-án, a Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében negyedszer tartják meg a Gastro Fest rendezvényt, amelynek az Erdőtelepítők parkja ad otthont. Az esemény kapcsán sajtótájékoztatót tartottak a Than Emlékházban, ahol Jovanović Dániel, az esemény megálmodója számolt be az idei programról. Elmondása szerint a rendezvény fő célјa, hogy bemutassa a helyi gasztronómiai értékeinket, valamint felelevenítse rég elfeledett ételeinket és főzési szokásainkat.

– A rendezvény délelőtt 9 órakor veszi kezdetét, és 20 óráig látogatható. Az idén is megszervezzük a fiatal szakácsok vetélkedőjét, amelyen a vajdasági ételek elkészítésében négy szakközépiskola csapata méri össze erejét. Az idén újdonságnak számít, hogy minden csapat egy-egy nemzetiségi konyhát kell hogy képviseljen. Húzással döntjük el, hogy egy-egy csapat ruszin, szlovák, magyar, szerb, horvát, vagy román ételt készít-e majd el. A verseny lebonyolításában a Szerbiai Szakácsszövetség lesz a segítségünkre, ők határozzák meg a zsűri tagjait, valamint szakmai hátteret biztosítanak. A látogatókat természetesen meghívjuk egy rendhagyó vasárnapi ebédre is. A rendezvényen az érdekeltek megkóstolhatják a fiatal szakácsok főztjeit, valamint néhány vajdasági étterem különlegességeit is megpróbálhatják. A Gastro Festen a göngyölt malacszendvicset, csülökburgert és birkapörköltet is meg lehet majd kóstolni – tette hozzá a főszervező.

A rendezvényen a helyi termelők is bemutatják termékeiket, több mint harminc kiállítóra számítanak a szervezők. Az érdeklődők a lekvároktól, a csilipaprikától, a sajtoktól kezdve a kézműves sörökig és borokig minden terméket megkóstolhatnak és megvásárolhatnak.

– A hangulatról a Pendergő tamburazenekar és a BEUS tamburásai gondoskodnak majd, fellép a Les Filles lányzenekar és a Perpetum mobile is. Az idén a gyermekeknek is színes programot készítettünk. A délutáni órákban várja őket a Mosolysziget, amelynek keretében két bábszínházi előadást tekinthetnek meg az adai Jancsi Bohóc Bábszínház előadásában. Ezenkívül fellép a Csíkos-Pöttyös zenekar, lovaglásra is lesz lehetőség, az ÖkoBecse civil szervezet kézműves foglalkozásokat tart, de interaktív játéksarok is várja az érdeklődőket. Lesz légvár, arcfestés, valamint játékbörzét is tartunk – mondta Jovanović Dániel, majd hozzátette, hogy a személygépkocsival érkező látogatóknak a Miloš Crnjanski utca végén biztosítanak parkolóhelyet.

A rendezvény fő támogatója Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alap, az óbecsei önkormányzat, illetve a helyi vállalatok és vállalkozások.