2024. április 18., csütörtök

Újból találkoztak a citerások

Szilasi Mihályra emlékeztek Muzslyán

A vajdasági citerások a Muzslyán megtartott 17. Szilasi Napon a falu szülöttére emlékeztek. Szilasi Mihály a vajdasági citerázás úttörője volt, aki egyedi játékával, az úgynevezett sánta-ütéssel vált közismertté. Felvételeit Budapesten is őrzik. Először az ő citeráján hangzott el magyar népdal az Újvidéki Rádióban.

A szombaton megtartott rendezvény bebizonyította, hogy minden nehézség ellenére még él Szilasi Mihály emléke, és él a vajdasági citeramuzsika is. Mert sajnos az elmúlt másfél évben nem sok fellépési lehetősége volt a népzene kedvelőinek sem, egy ideig a próbák megtartását is felfüggesztették. Ezért örvendetes, hogy, aki csak tehette, most eljött a találkozóra. A rendezvényt Ternovácz István, a Magyar Nemzeti Tanács tagja nyitotta meg. Támogatónk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Tartományi Művelődési titkárság és Nagybecskerek Város.

Felléptek a szentmihályi, temerini, kisoroszi, újvidéki, pacséri, zentai és a muzslyai citerások. A citeramuzsika már elismert művelői mellett eljöttek azok is, akik most léptek először fel. A rendezvényen ezúttal is fellépett Borsi Ferenc csókai származású, Budapesten élő citeraművész, aki citeramuzsikát tartalmazó hanghordozóval ajándékozta meg a helyieket.

– A körülmények és a szokatlan időpont (a Szilasi-nap február utolsó hétvégén szokott lenni) ellenére elégedettek lehetünk, hiszen mintegy hatvanan léptek fel a rendezvényen.  Mivel az utóbbi napokban sok föllépése van a citerásoknak, így nem mindenki lehetett itt. Viszont a műsor megmutatta, hogy a citeramuzsika Vajdaságban él, és vannak fiatal zenészek is. A citerások abban a reményben köszöntek el egymástól, hogy hamarosan újra találkoznak. Vagyis, ha a helyzet megengedi, akkor a jövő év februárjában Muzslyán újra találkoznak, mondta Dobó József, a rendezvény szervezője, a Petőfi Sándor MME elnöke.