2024. április 19., péntek

Hetvenhét centiméter

Igen, lemértük a folyosó szélességét, az utcát feltúrók 77 centimétert hagytak meg az áthaladásra, gyalogszerrel, biciklivel, motorkerékpáron, gépkocsival… Már amit át tudunk préselni a 77 centiméteres átjárón. A Stevan Musić utcában a Toplana Távfűtő Művek megbízásából ásták fel az úttestet, egy most kiépült, négyzetméterenként kétezer eurónál is nagyobb összegért eladott lakóház belső fűtési hálózatának csatlakoztatási munkálatai folynak.

Pontosabban többnyire állnak, hiszen legfeljebb csak a délelőtti órákban téblábol egy-két munkás az árok körül. Az útügyi titkárság döntése alapján a lakóépület előtti utcaszakaszon teljes forgalomkorlátozást vezettek be, október 4-éig lesz időszerű ez az áldatlan helyzet. A különösen forgalmas, az egyetemvárosba vezető, kétirányú utca most tehát 77 centiméteresre szűkült le, ami egy szélesebb babakocsi (az egyre divatosabb, mesterséges megtermékenyítésnek „köszönhetően” születő ikrek babakocsijai általában jóval szélesebbek) áttolására már nem elegendő.

Az utcát feltúratók az érintett polgárok megértését kérik, és emlékeztetnek arra, hogy a csatlakoztatási munkálatok nem lesznek kihatással a környék fűtésére. Minden másra viszont igen, hiszen a környéken bő három hétre leállították az életet. Ismételten elgondolkodhatunk azon, hogy kinek áll érdekében folyamatosan megbénítani a várost, kik azok, akik az észszerűtlen és káros döntések sorát meghozzák?