2024. április 20., szombat

„Az érzések megszületnek, ha kimondok egy szót”

Ady-esttel lépett fel Havas Judit, a VM4K szervezésében, a KDSZ színpadán

Az Intés az őrzőkhöz című irodalmi esttel elkezdődött a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ új évada. A csütörtöki klubest fellépője Havas Judit előadóművész volt, aki Ady Endre verseiből és a róla szóló írásokból álló összeállítással várta a közönséget. Az estre a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban került sor, ahol az előadás után beszélgettünk is művésznővel.

Hogyan készült el a műsor?

– Az Intés az őrzőkhöz esthez, még az ősz hajú költőfejedelemmel, Nagy Lászlóval válogattuk a verseket. Az egyetemi színpadon, az Embernek fia című spanyol, latin amerikai esttel lettem előadóművész. Erre Nagy László is eljött, mert számtalan Lorca-fordítását mondtam el, többek között a Torreádorsiratót és A spanyol csendőrök románcát. Utána leültünk beszélgetni és megkérdezte tőlem, hogy mi jön ezt követően. Azt feleltem Ady, ő pedig azt mondta, hogy ez nekem jól fog állni. Kérte, hogy válogassak Ady-verseket, olyanokat, amelyek hozzám közel állnak. Utána ismét találkoztunk és nagy szelekciót végzett a versek közt. Így összeállt egy műsor, de az idők folyamán nem adtam elő nagy rendszerességgel. Egy idő után változtattam rajta, hozzáadtam költők, írók vallomásait is Adyról. Úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy a Nyugat mindhárom nemzedékének, illetve egyes képviselőinek a véleményei is elhangozzanak. Itt Szabadkán érdekes Kosztolányi véleménye, aki kezdetben még rajongója volt, később pedig kritizálta. Nagyon fontos továbbá az Újholdasok közül Pilinszky – aki most százéves lenne – véleménye is, vagy épp Kemény Istváné, aki egy nagyszerű mai költő. A műsorban a versek Ady teljes életét átszőve tevődtek össze. Ady megélte a szinuszgörbét, volt fenn is, meg lenn is, ezt kívántam érzékeltetni. Ady 1919 januárjában halt meg, most 2021-et írunk, de azt gondolom, hogy 3000-ben is, amíg emberi arcuk lesz az embereknek, Adyt fogják idézni.

Havas Judit a KDSZ-ben (Fotó: Lukács Melinda)

Havas Judit a KDSZ-ben (Fotó: Lukács Melinda)

A beharangozó szerint úgy volt, hogy Szakcsi Lakatos Bélával lép fel, de a műsor előtt arról értesültünk, hogy a zongoraművész a családját ért közeli veszteség miatt nem tudott eljönni. Hogyan élte meg azt, hogy a tervezettekkel ellentétben egyedül kell kiállnia a közönség elé?

– Nagyon nehezen. Nem sokkal dél előtt tudtam meg, hogy nem jöhet. Ezt az estet előadtuk már Budapesten a FÉM színházban és nagyszerű érzés volt. Amikor a jó energiák találkoznak a színpadon és az elkezd áradni a közönség felé, tőlük pedig vissza a színpadra, az egy egészen különleges élmény. Amikor a szabadkai fellépés kapcsán egyeztettünk, akkor azt mondtam, hogy Szakcsi Lakatos Bélával lenne nagyon jó ezt a műsort előadni és ezt a szervezők is nagy örömmel fogadták, most viszont hirtelen, nagyon rövid idő alatt, újra kellett szerkesztenem a programot. Mivel azonban már így szólóban is előadtam, például Torontóban és Washingtonban is, tulajdonképpen visszanyúltam a korábbi műsortükörhöz. Nagy öröm a számomra, hogy a KDSZ színpadán léphettem fel, hogy minden nagyon jól működött és semmilyen probléma nem adódott. Nagy köszönettel tartozom a KDSZ-nek a segítőkészségükért. Több mint negyven éve állok színpadon, és mint Latinovits-tanítvány, sok mindent megtanultam, amit az idők folyamán kamatoztattam, de minden szituáció új szituáció, minden közönség új közönség és minden előadás új előadás, ami tele van izgalommal. Én mindig lámpalázas vagyok, minden előadás előtt, nem tudom megszokni, de talán ez ad egy hajtóerőt is. A szöveget minden újabb alkalommal gyakorlom, hogy úgymond szövegbiztonságom legyen. A Károli Gáspár Református Egyetemen tanítok művészi beszédet és beszédművelést. Ott is azt próbáltam elmagyarázni a hallgatóknak, hogy az érzések megszületnek, ha kimondok egy szót, és nem én generálom, hogy az milyen hangerővel, hangszínnel szólaljon meg. Latinovits is azt mondta, hogy beszélgetni kell a versről és hagyni, hogy belső rétegeket nyisson meg. Ahhoz, hogy jó előadást készítsünk, engednünk kell, hogy a szöveg érzéseket váltson ki belőlünk. Őszintén szólva féltem a fellépés előtt, amiért egyedül jöttem, hogy a nézők Szakcsi Lakatos Bélára is számítottak. Fenntartásaim voltak, nem tudtam, hogy a közönség elfogad-e, mert senkinek sem szeretek csalódást okozni. Viszont vállaltam ezt a mai estét, mert hívtak engem, és amikor hívnak, akkor úgy érzem, mennem kell és csinálni.

Régóta lép fel irodalmi estekkel. Ha valaki megkérdezné, hogy hány verset, szöveget tud elmondani, mit felelne?

– Azt mondanám, hogy nézze meg a www.havasjudit.hu weblapomat. Ott számtalan gyermekműsor leírása, ajánlása mellett az estjeimről is szó van, például arról a monodrámáról, amely Szabó Magda Az ajtó c. művéről készült, de mondhatnám Márait vagy Lorcát is. Kérem, búvárkodjanak a weblapomon, szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe.