2021. október 18., hétfő

Orbán Viktor: Migrációk és járványok korát fogjuk élni

Hosszú kihagyás után adott interjút péntek reggel a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A jelek szerint az őszi parlamenti szezon beindulásával a kormány és a miniszterelnök kommunikációja is újra felpöröghet.

– Tizenöt éve, és most is dermesztő pillanat az őszödi beszéd a magyar politikában, de azért az is ijesztő dolog, hogy aki ezt az egész helyzetet előidézte, elvette az emberek pénzét és csődbe vitte az országot, ma ugyanaz az ember a baloldal vezetője – mondta a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában Orbán Viktor, hangsúlyozva: ez nem a múlt amiről beszélünk, hanem a velünk élő múlt, ami állandóan vissza akar térni.

A kormányfő szerint nemcsak arról van szó, hogy véresre verték az embereket és az állampolgárok ellen kormányoztak, de elvették a nyugdíjakat, a családtámogatási rendszert – emlékeztetett, kiemelve: leginkább a beszéd él velünk, de az időszak rossz gazdasági döntései is fontosak.

– Még egy év és az akkori időszak rossz döntéseit végleg magunk mögött hagyhatjuk, amikor visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat – húzta alá.

Elmondása szerint a járvány utáni újraindításáról szóló konzultációra azért volt szükség, mert várható volt, hogy nem marad olyan az életünk, mint amilyen a pandémia előtt volt. – Migrációk és járványok korát fogjuk élni – szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: jó ha ezt tudják az emberek, illetve azt, hogy mik azok a biztos pontok, amelyekhez ragaszkodunk.

Hangsúlyozta, az Európai Parlament részéről is folyamatos kihívások fogják az országot érni, ezért ki kell állni saját szuverenitásunk és jogköreink mellett, a nemzeti konzultációban és tudni kell egyetértési pontokat létrehozni az emberekkel egy-egy kérdésben – magyarázta a kormányfő.

– Akinek fontos az ország, a közélet – folytatta –, az el is tudta ezt mondani, ezért is nagy jelentőségű a nemzeti konzultáció, mi pedig törekszünk arra, hogy annak eredményei politikai lépésekben is megnyilvánuljanak. Ilyen volt a hitelmoratórium is a vállalatok és a családok esetében, de lesz majd még néhány hasonló döntés az őszi ülésszakban is – részletezte.

Orbán Viktor a kormány gazdasági lépéseit ismertetve elmondta: kitűztek egy grandiózus célt Varga Mihály pénzügyminiszterrel, hogy elérje az 5,5 százalékot a gazdasági növekedés. Úgy tűnik, hogy az év végéig ez sikerülhet, így valóban vissza tudják adni a 13. havi nyugdíj következő részét, továbbá a 25 év alattiak adómentességét is meg tudják teremteni. A kormányfő továbbá emlékeztetett, hogy a 2010 utáni a segélyalapú, a munkáról lebeszélő, Gyurcsány-féle gazdaságpolitika helyett a munka alapú hozzáállás vette át a szerepet. Soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ma – hangsúlyozta.

Ezzel összefüggésben Orbán Viktor kiemelte, hogy az Európai Unió azért is fontos, mert piacot jelent Magyarországnak és a dolgozóknak. – Emiatt nekünk is ott kell lennünk az unióban – tette hozzá. –Ugyanakkor az a pénz, amit az EU újjáépítési forrásként bocsát a tagországok részére, az mind hitel. Ráadásul ezért cserébe azt akarja Brüsszel, hogy engedjük be az iskolákba az LMBTQ-propagandát.

Mint mondta, büszkék lehetünk arra, hogy az egyik legjobb helyen állunk az Európai Unióban az oltakozás terén, majd a harmadik oltás felvételére buzdított.

– A cselekvőképességet fenn kell tartani, főként az egészségügyben, az elszigetelés nem oldja meg a problémákat. – Ez egy olyan vírus, ami mindenkit megtalál, így csak az oltás segít – mondta –, aki felveszi az oltást, annak az esélye a vírus elkapására rendkívül alacsony azokhoz képest, akik nem oltatják be magát. A miniszterelnök ezért mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát, mert főként a krónikus betegek közvetlen veszélyben vannak.

– Kötelező oltást nem tudunk bevezeti, a magyar ember gyomra ezt nem veszi be – fogalmazott, majd a fiatalokat is kérte, hogy egyfajta golyóálló mellényként tekintsenek az oltásra, és éljenek a vakcina lehetőségével.

A pápalátogatás kapcsán elmondta: semmilyen protokolláris nyomás nem állt fenn, nem volt kötelező, hogy eljöjjön a szentatya a kongresszusra. Ferenc pápa azért jött el, mert el akart jönni

– tette hozzá. Elmondása szerint a pápával való beszélgetés során azokat a témákat, amikben nem értenek egyet – mint a migráció – kerülték, ugyanakkor megjegyezte: a családok védelmében egyetértés van közöttük.

– A pápa szerint sem lehet relativizálni a család fogalmát, mivel azt az anya az apa és a gyerek jelenti – közölte a miniszterelnök. A baloldali támadásokra reagálva kiemelte: nem lehet relativizálni az esemény fontosságát. – Magyarországon szabad zsidó élet folyik, míg Nyugat Európában rendszeresek az antiszemita atrocitások, ugyanakkor fontos, hogy a pápa mindenhol felhívja a figyelmet az antiszemitizmus jelentette veszélyekre – zárta szavait.