2021. október 18., hétfő
NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI VÁSÁR

Nyílnak a kapuk

Nem kell visszafordulniuk a digitális oltási igazolással, negatív PCR- vagy antigénteszttel nem rendelkezőknek, a helyszínen is végeznek ingyenes tesztelést

Szombaton délelőtt 11 órakor Újvidéken megnyitja kapuit a 88. Nemzetközi Mezőgazdasági, illetve az 53. Vadászati és Halászati Vásár, valamint az ökológiai kiállítás. A tömeges esemény megtartását az országos válságtörzs engedélyezte, a biztonságos rendezvényekre vonatkozó protokoll szerint – hangsúlyozták a szervezők. Kiemelték, hogy az idén közvetlenül csak azok léphetnek be a vásár területére, akik rendelkeznek digitális oltási igazolással, negatív PCR- vagy antigénteszttel. Azok, akik az említett dokumentumok közül egyet sem tudnak felmutatni, alávethetik magukat a helyszíni, ingyenes tesztelésnek.

(Fotó: Tóth D. Lívia)

Az idei vásár hat napig tart: ez alatt az idő alatt 17 országból érkeznek kiállítók. Köztük van az évek óta sikerrel szereplő Olaszország is, a rendezvény idei partnere pedig Csehország. A mezőgazdasági gépek és eszközök felsorakoztatása mellett a rendezvényen a látogatók megtekinthetik a legnagyobb nemzeti haszonállat-kiállítást, a földrajzi eredetvédelemmel rendelkező termékeket, de újra helyet kapott a szerb minőségi márka bemutatása is.

Az egyéni belépőjegy ára változatlanul 600 dinár – tette közzé az Újvidéki Vásár a hivatalos weboldalán. Ugyanitt megtudható, hogy a különböző szervezetek által bejelentett csoportos látogatások esetén személyenként 400 dinárért lehet belépni a vásárra. A nyugdíjasok, diákok és egyetemi hallgatók csoportjai viszont fejenként 250 dinárért juthatnak be.

A belépőjeggyel érkezők az idén többek között egy Belarus 82.1-es típusú traktort, egy Sakalak D pneumatikus vetőgépet, egy Palazoglu pótkocsit és egy John Deere X350R típusú fűnyírótraktort is nyerhetnek.