2021. október 21., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

A tudósítások szerint Ferenc pápa a budapesti látogatását egy vicc elmessélésével kezdte. Miután leszállt a repülőről, az őt váró delegációtól megkérdezte: Miért fogunk magyarul beszélni a mennyországban? Majd azonnal válaszolt is a feltett kérdésre: Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!

Ezt próbálom én is nap mint nap megértetni a zősökkel, csak nem tudom olyan frappánsan kifejezni magam, mint a Szentatya. Mert az mindenkinek világos, hogy a magyar nyelv irtó kacifántos, a nyelvtanban olykor egy szál logika sincs, arról nem is beszélve, hogy sokszor valamit így mondunk és amúgy írunk. Például, amikor atata hazaér a munkából, azt mondja: Gyüttem!, de én ezt bezzeg nem írhatom le, helyette a jöttem-et kell használnom, meg azt se firkanthatom le, hogy intögetök, hanem a szó kimondhatatlan integetek változatát kell írnom.

Ezenfelül vannak még a hosszú meg nehézkes kifejezések, amelyek helyett általában a jónép talál egy egyszerűbbet, amivel aztán megest csak a baj van, mert vagy nem egészen pontos, vagy nem szép, vagy káo zerbizmus, vagy mindhárom egyszerre. Itt van például a tolóablak mögött dolgozó hivatalnoknő, akit nemes egyszerűséggel, ugye, mindenki csak salterusának hív. Hát ugyan ki jegyzi meg azt a nyakatekert megfogalmazást?! Meg olyan személytelen is a leírása, hogy egyáltalán nem érzem mögötte azt a személyt, akit jelöl. Mert a salterusa már a hangzásában elárulja, hogy kivel van dolgunk. Kérésemre a fater szépen összefoglalta a zösszes tudnivalót róla.

– Könnyű felismerni ezt a fajta nőszemélyt, Tepisti – magyaráza a fejét vakarva az öreg –: ha fiatalabb, borzasztóan ki van festve, ha idősebb, akkor is borzasztóan ki van festve, ha éppen nem pauzán van, akkor fel van húzva, ha hallgat, flegma, ha beszél, flegma, szeme sarkából állandóan gyanakodva figyel, mint aki sejti, hogy valami rosszban sántikálsz, már megint biztos jöttél követelőzni valamiért, éppen ezért minden kérdésedet a személyes zabadsága ellen intézett támadásként él meg, és ha netán állampolgári jogaidra hivatkoznál, úgy kikel magából, hogy gyorsan rájössz, hogy olyanokkal te uopste nem is rendelkezel.

– Ugyan, ne túlozzál már ennyire, Tegyula – szóla rá a faterra amama –, nem ilyen barátságtalan minden bürokrata hölgy, ahogyan itt most a gyereknek leadod. Vannak köztük szívélyesek és segítőkészek is!

– Meg olyanok is, Tematild, akik nem vëzával kerültek oda – csipkelőde atata, és elmesséle, hogy anno az egyetemen hogyan vizsgázott jogfilozófiából. – A kisujjamban volt Arisztotelész államformatana, Hegel szellemfilozófiája meg Fichte zárt kereskedőállama, ám a professzornak az volt a heppje, hogy villámkérdéseket tesz fel általános műveltségből. Tőlem megkérdezte, hogy szerintem a pápa tisztségviselő vagy bürokrata, mire a következőt válaszoltam: „A katolikusok szemszögéből nézve tisztségviselő, az Istenhez viszonyítva pedig bürokrata.” Amire a kukacos tanár csak annyit mondott, hogy „érdekes meglátás”, és fejcsóválva beírta az osztályzatot az indexbe.

– Mi tagadás, Tegyula, a filozofálás megy neked – ismeré el az öreglány. – Annak idején én is próbálkoztam megszeretni a filozófiát, de mindig annyira elszomorított, hogy a jókedvem megőrzése érdekében felhagytam vele. Rájöttem, hogy bármennyire is csűrjük-csavarjuk a dolgokat, a filozófia lényege röviden összefoglalva mindig visszavezethető a következő kérdés-válaszra: „Miért?” „Csak!”

– A bankkormányzó Orgonácska is a napokban filozófiai magasságokba emelkedett – mondá az éppen betoppanó Zacsek. – Az államfőről elmélkedve elárulta, hogy gyakran felteszi neki a honi társadalompolitikai helyzet szemszögéből lényegbevágó kérdést: „Aleksandar, vajon megérdemel téged ez a nép?”

MagyarZó Pistike

– Nos, nem rossz – ismere el a fater. – Ezek után már azon sem csodálkoznék, ha tavaszra nem elnököt választanánk a népnek, hanem népet az elnöknek.

– Hiába kukacoskodsz, Tegyula – jegyzé meg a muter –, a hét elején még a politikától hamarosan visszavonuló Merkel asszonyság is eljött elbúcsúzni a Vučkótól.

– És mekkora esemény volt! – bólogatá a Zacsek. – A felek sokadszorra megismételték a züres frázisokat a reformok folytatásának szükségességéről, majd másnap reggel a Mutti elröpült. Auf Wiedersehen, Zerbia!

– Szerintem Frau Angéla csak eljött megköszönni azt a sok-sok orvost, mérnököt, egészségügyi nővért és mesterembert, akiket az elmúlt években biztosítottunk Némethonnak – adá hangot különvéleményének az öreg.

A vendégmunkások helyzeténél azonban amamát sokkal jobban izgatja az eldurvuló járványhelyzet. Napról napra több az új fertőzött, a ziskolák egy része áttért online oktatásra, egyre több szó esik a védettségi igazolvány bevezetéséről, s megjelent a koronavírus több különböző mutációt tartalmazó mű-variánsa, amely ellenálló lehet a meglévő vakcinákra. Nem kevésbé aggasztja még a zegészségügyi minisztérium tavasszal életbe léptetett új szabályzata.

– Gubanc lesz a betegzabadsággal – töprenge a muter. – Az új előírás szerint ugyanis a zegészségügyi intézmények többé nem tüntethetik fel a kórmeghatározást a betegzabadság megnyitására vonatkozó jelentésen, a munkaadók és az egézségbiztosítási alap viszont nem fogadják el a diagnózis nélküli okmányt. Róka fogta csuka!

– Felénk sokszor úgy hoznak új előírásokat, hogy nem hangolják őket össze a már meglévőkkel, ellehetetlenítve ezáltal az alkalmazásukat – csóvála a fejét a Zacsek. – A jóembernek pedig nem marad más hátra, mint szaladgálni az egyik tolóablaktól a másikig.

– Ez olyan, mint Heller híres háborús regényében a 22-es csapdája – lelkendeze atata –, amely leszögezi, hogy ha valaki őrült, le lehet szerelni, csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését! Ámazonban, ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Sima ügy!

– Ezt nem biztos, hogy egészen értem – értetlenkede az öreglány.

– Arról van szó, zomzédasszony – mondá a Zacsek –, hogy ha valaki bevetésre megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell!

– Vagyis, hiába ír ki a zorvos boloványéra, kórfeltüntetés nélkül a biztosító rendszere nem ismeri fel az elektronikus formanyomtatványt – magyaráza a fater. – A diagnózis feltüntetésére a dokumentumon viszont az új szabályzat szerint nincs lehetőség.

– Egyzerű, mint a pofon, meg világos, mint a vakablak! – sóhajta amama. – Mi tagadás, van hova fejlődnünk a joguralom terén.

– Ez is nyilván valami bürokratikus nyavalya – dünnyöge a Zacsek. – Nem is csoda, hogy ennyi hivatalnokra van szükség mindenhol, amikor mindent ennyire elkomplikálnak. A cégben is már többen tologatják az aktákat, mint ahányan a termelésben gályáznak.

– Ó, nálunk már rég így van – legyinte az öreg. – Én már azt várom, vajon mikor vesznek fel a létszámcsökkentési osztályhoz újabb húsz dolgozót.

 

Pistike, nyelvészkedő filozófus és kekeckedő bürokrata