2024. március 28., csütörtök

Ismerkedés labdajátékkal

A Svetozar Marković Gimnázium magyar tagozataiba járó diákok szerdán délután gólyaavató játékokkal várták be a gimi tizenegy első osztályos tanulóját, amit az idén már harmadik alkalommal szerveztek meg. A játékokat az idősebb évfolyamok tanulói készítették, és a programban mind a négy osztály tanulói részt vettek, nagyjából negyvenen, osztályfőnökeikkel együtt. A gimnázium tágas alagsorában tartották meg foglalkozásokat, amelyek mindenképp érdekesnek, és főleg hasznosnak bizonyultak. Az új környezetbe csöppent fiataloknak alkalmuk nyílt játékosan megismerkedni idősebb iskolatársaikkal, az aktivitásokat ennek jegyében képzelték el. Az egyik játék során a diákok körbe álltak, egy labdát dobáltak egymásnak. Akinél a labda volt, elmondta, hogy hogy hívják, és egy mondatban, hogy mit szeret, mivel jellemezné önmagát. Miután a labdát továbbadta, az új labdabirtokos megismételte az előzőleg hallott nevet és kedvenc időtöltési formát, majd ő is továbbadta a labdát.

Kié a labda? – a diákok egy mondatban vallanak önmagukról

Kié a labda? – a diákok egy mondatban vallanak önmagukról

Az idén külön hangsúlyt fektettek a diákok arra, hogy az elsősök az iskola épületét is megismerjék alaposabban, hiszen egy tanteremben vannak csak a tanítás alatt.
A játékoknak hangzatos neveket is adtak: Az imént említett, Kié a labda? nevű játék során tehát valaki dobja a labdát, és mondania kell a nevét és egy érdekes dolgot magáról. Az Amőba játékban két csapat tagjai ügyességi feladatokkal szerezhettek x-et vagy 0-át, és aki előbb kirakja az amőba láncát, az bosszanthatja a másik csapatot. Okos tojás – kvízkérdések, jó válaszért jutalom, rosszért tojástörés a fejen, háton. A Terem torna során az egész iskolát körbe járják teremről teremre, és mindegyiknél feladatokkal szerezték meg az útmutatást a következő teremhez.

A játékokhoz jutalmak és „büntetések” társultak, jellemzően valamilyen kedvezmények a következő egy hétre, vagy vicces számonkérések voltak ezek.
Kiváló módja ez a játékosság annak, hogy a fiatalok megismerkedjenek. A gólyáknak boldog gimnáziumi éveket kívánunk, reméljük, hogy hamarosan a szájmaszkok is lekerülhetnek, és az ismerkedés és szórakozás végre valóban akadálytalan lesz!