2024. április 19., péntek

Mária oltalmában

Két magyar és két horvát nyelvű vasárnapi szentmisén ünnepelték lelkipásztoraikkal templomuk búcsúját a székvárosi Mária neve plébánia hívei.
Zsellér Attila esperesplébános, tiszteletbeli apát, pápai káplán, valamint Józsa Gáspár és Nebojša Stipić káplánok a népért, a plébánia híveiért mutattak be szentmisét, amelyben közreműködött Jozef Deman diakónus.

Zsellér Attila atya celebrálta a szentmisét

Zsellér Attila atya celebrálta a szentmisét

– A búcsú alkalom arra, hogy Istentől kérjük azt a kegyelmet, hogy a bűnök után járó ideiglenes büntetést elengedje azoknak a holtaknak és élőknek, akikért imádkozunk – fogalmazott Zsellér Attila atya a fél kilencesi mise bevezető részében.
„Aki rám hallgat, meg nem szégyenül..., Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek...” – olvasta fel Túró István a tanítást Sirák fia könyvének 24. fejezetéből, majd Sóti Margit a szentleckében Szent Pál apostol Galatáknak írt levél 4. fejezetéből idézte a tanítást arról, hogy „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük”.

A kórus tagjai énekeltek, Lakatos-Hangódi Márta kántor orgonált

A kórus tagjai énekeltek, Lakatos-Hangódi Márta kántor orgonált

Istennél semmi sem lehetetlen – győződik meg újra az ember, hallva Lukács-evangélium 1,26–38 sorait, Jézus születésének hírüladását. Szentbeszédében Attila atya utalt a Mária-ünnep gyökerére, az 1683. szeptember 12-ei győzelemre, amely arra ösztönözte Boldog XI. Ince pápát, hogy a német–magyar világban ünneppé rendelje.
Az újvidéki belvárosi templom oltárképén látható Mária, a templom bejáratán jobbra pedig az innsbrucki Maria hilf c. kép másolata. I. Lipót német–római császár, magyar és cseh király naponta imádkozott a keresztény seregek sikeréért a segítő Máriához az eredeti kép leghíresebb másolata előtt, Passau-ban, a kapucinusok templomában. Mária, segíts! kiáltással indultak harcba a III. (Sobreski) János király vezette, 70 000 fős lengyel és birodalmi seregek, és győzelmet arattak a Bécset ostromló, túlerőben lévő, 150 000 török sereg ellen. A győzelem isteni csoda volt.

Túró István olvasta fel a tanítást Sirák fia könyvéből

Túró István olvasta fel a tanítást Sirák fia könyvéből

Zsellér Attila atya kiemelte: Mária népe vagyunk, augusztus 15-én Mária mennybevitelét, szeptember 8-án Mária születésének ünnepét ünnepeltük. Máriát különösen tiszteljük, mert Szent István király fia elvesztése után – fia elvesztése ellenére – Mária kegyelmébe ajánlotta országát, a fiatal, keresztény magyarokat.
„Egész életünket átszövi a harc az ellen, amit gonosznak tartunk, az ellen, amit nem tudunk, vagy nem akarunk elfogadni. Ebben a küzdelemben azonban nem vagyunk magunkra hagyva. 2021-ben mindenkinek meg kell vívnia a harcot a maga életében a körülményekkel, a gyengeségeivel... A Bécset ostromló keresztényekhez hasonlóan nem kell a magunk erejére hagyatkozni, ebben csak az égiek, elsősorban Szűz Mária, tudnak segíteni. Bátran kérjük, hogy Fiától kiesdje mindennap a kegyelmet az életünkhöz – mondta szentbeszédében Attila atya.
A búcsúi szentmise szépségét a plébánia kórusa emelte Lakatos-Hangódi Márta kántor vezetésével.