2024. március 29., péntek

Az itthon maradás a cél

Tagfelvételt hirdetett a PROKON

A PROKON egyetemi szervezetként indult 2014-ben Budapesten az ELTE-n. Az alapvető cél az volt, hogy fejlődést biztosítsanak azon politológusoknak, akik még tanulnak, de egyszer kikerülnek a munkaerőpiacra. Mára nem csak politológusok és egyetemi hallgatók tagjai a szervezetnek, így a munkássága is sokkal széleskörűbb. A topolyai PROKON alapszervezet 2020. szeptember 8-án alakult meg azzal a céllal, hogy különböző módon segítse a vajdasági fiatalok itthon maradását. A tagfelvétel részleteiről Német Klaudiót, a PROKON-Topolya elnökét kérdeztük.

Miért éri meg csatlakozni a PROKON-hoz?

– Ezt nagyon sok szemszögből megközelíthetjük. Elsődlegesen a közösségért. Az embernek mindig jó érzés, ha tudja, hogy van egy baráti közösség, ahol mindig szívesen látják. Másodlagosan azokért a tevékenységekért, amelyek által fejlődni tudunk és kibontakozhatunk. A PROKON-Topolyában sok lehetőség van, többek között foglalkozunk közélettel, programok szervezésével és újságírással. Jelenleg két csoportja van a szervezetnek; az itthon maradásért csoport és a természettudományi-környezetvédelmi csoport. De érdeklődésünk széles körű, így a legkülönbözőbb tudású embereknek is fejlődést tud biztosítani a szervezet. Nem elhanyagolható tény a kapcsolati tőke sem, mivel jelen vagyunk a Kárpát-medence több pontján, ezért sok értékes emberrel ismerkedhetnek meg tagjaink.

Van-e meghatározott korosztály, amely jelentkezhet?

– Az egyetlen kikötés a 18. életév betöltése, valamint az, hogy a jelentkező nyitott legyen az új élményekre és barátságokra.

Hogyan történik a PROKON-ba a felvételi?

– A http://www.prokon.hu/tagfelvetel/ oldalon lehet jelentkezni egy rövid kérdőív kitöltésével, majd ezt követően tartunk egy felvételi beszélgetést arról, hogy a baráti kötelékek kialakítása mellett hogyan tudnánk együtt a jó ügyek érdekében tenni.