2024. március 28., csütörtök

Új nyílászárók a hajdújárási általános iskolában

Több mint száz diák kezdte meg jobb körülmények között a tanévet

A hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola nyílászárói a több évtizedes igénybevétel alatt rendkívül rossz állapotba kerültek. Az ablakok, ajtók hőszigetelő képessége nagyon alacsony volt, és némelyik nyílászáró veszélyt jelentett a közelben tartózkodó diákokra és tanárokra. Vajdaság Autonóm Tartomány Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkársága pályázatának köszönhetően az iskolában 38 ablakot cseréltek le az elmúlt időszakban, így a diákok szeptember elsején már megújult épületben kezdhették meg az új tanévet.
Csütörtökön az iskolába látogatott Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, valamint dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke.
Dr. Pásztor Bálint a médiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a nyílászárók cseréje több mint egymillió dinárba került.
– Több mint harminc év után újulhattak meg az intézmény nyílászárói a tartományi titkárság támogatásának köszönhetően. A beruházás értéke 1,27 millió dinár volt. A nyílászárók cseréjét egy helybeli vállalkozó csinálta, és a mai látogatás során megbizonyosodhattunk arról, hogy a munkát jó minőségben végezték el az itt tanuló 109 diák legnagyobb örömére. Emellett azt is el kell mondani, hogy néhány évvel ezelőtt a tetőszerkezet is ugyanennek a titkárságnak köszönhetően újult meg – fogalmazott a városi képviselő-testület elnöke.


Szakállas Zsolt elmondása szerint a tartományi vezetés a jövőben is támogatja az iskolák felújítását.
– Nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetünk Hajdújáráson, ahol befejeződtek a munkálatok a nyílászárók cseréjén, amivel sokat javult az intézmény hőszigetelése, aminek köszönhetően a diákok itt-tartózkodása kényelmesebb lesz. Az elmúlt négyéves periódusban a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság mintegy 4,5 millió dinárral támogatta a hajdújárási iskola központi épületét, valamint a kihelyezett tagozatait. A titkárságunk eltökélt szándéka, hogy jövőre is folytassuk az iskolák épületeinek felújítását Vajdaság egész területén. Ennek érdekében a 2022-es költségvetés elfogadása után újabb pályázatot hirdetünk meg. Az év végéig még egy kisebb pályázatunk lesz, amely elsősorban iskolák mellékhelyiségeinek felújítására vonatkozik – mondta a tartományi kormány alelnöke.
A vendégeket Szűcs Anna, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója fogadta.
– Szeptember elsejétől a tanulóink olyan épületben kezdhették meg a tanévet, amely nem jelent veszélyt rájuk. A hajdújárási épületünk mellett Királyhalmon és Noszán is van egy-egy kihelyezett tagozatunk. A királyhalmi iskola fűtési problémáit a tartományi titkárság pályázata orvosolhatja, emellett az elektromos rendszer felújítására és korszerűsítésére vonatkozóan is kész pályázatunk van, és igyekszünk kihasználni a pályázati lehetőségeket – mondta az igazgató.