2021. október 21., csütörtök

Folytatódik a Népszínház építése

Az elmúlt egy évben végzett munkát értékelte Stevan Bakić

Stevan Bakićot a tavalyi év augusztusának végén nevezték ki Szabadka Város polgármesterévé. Ennek apropóján tegnap sajtótájékoztatót tartottak, amelynek keretén belül a polgármester, valamint az általa irányított kabinet két tagja nyilatkozott az elmúlt egy évben végzett munkáról.
– A város költségvetése az, ami a legkevésbé látszik, de rendkívül fontos, mert ez az alapja annak, hogy a város normálisan működhessen. A pénzügyi stabilitás sokat számít, és a város költségvetése jelenleg stabil. Ez nem volt így, amikor kicsivel több mint egy éve polgármesterré neveztek ki. A büdzsé rendkívül rossz állapotban volt a koronavírus okozta járvány miatt, ami a bevételi és a kiadási oldalon aránytalanságokat eredményezett. Októberben módosítottuk a költségvetést, csökkentettük a kiadásokat, ami később egy jó döntésnek bizonyult. A Szabadkai Gyógyszertár hatalmas adósságokat halmozott fel, és volt olyan nap, amikor két felszólítást kaptunk összesen 14 millió dináros tartozás kiegyenlítésére, és akkor csupán kétmillió volt a számlánkon. Ezt követően sikerült elérnünk, hogy részletekben fizethessük vissza a tartozásunkat. A költségvetés módosítása után rendezni tudtuk a Gyógyszertár helyzetét, és sikerült megőriznünk a gyógyszertárakat, valamint a munkahelyeket is, miközben bizonyos bevételre is szert tudunk tenni a jövőben – fogalmazott Stevan Bakić. A polgármestertől emellett többek között azt is megtudhattuk, hogy a jövőben újabb buszokkal gazdagodik a Subotica-trans Közúti Utasszállító Közvállalat, és hogy a 2021-es évre vonatkozó éves költségvetési terv az év első hét hónapjában 67 százalékban megvalósult, ami egy kiemelkedő eredménynek tekinthető.
Zagorka Panić városi menedzser az elmúlt egy évben megkezdett, illetve megvalósult beruházásokról ejtett szót. A szabadkai Népszínház épületének rekonstrukciójával kapcsolatban elmondta, hogy biztosítottak az összegek annak következő részfázisának befejezésére.
– A Népszínház felújításának 8.2-es fázisánál tartunk. Ennek értéke 830 millió dinár, amit a Művelődési Minisztérium, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság, valamint Szabadka Város biztosított. Jelenleg a munkálatok kivitelezőjének kiválasztása érdekében kiírt pályázat lebonyolítása van folyamatban. Ez a fázis különféle munkálatokat foglal magába, és befejezése után a színházban már tarthatnak előadásokat – mondta Zagorka Panić, aki azt is kifejtette, hogy a kilencedik fázis jelenti az utolsó fázist, és a hangversenyterem kialakítását foglalja magába. A városi menedzser emellett többek között különböző infrastrukturális beruházásokról is szót ejtett, ugyanakkor a szociális védelem, valamint az egészségügy területén megkezdett beruházásokról, mint például a Kolevka Gyermekotthon rekonstrukciójáról, a Gerontológiai Központ renoválásáról, vagy éppen a Harcosok sorakozója lakótelepen lévő egészségház kialakításán folyó munkálatokról is.
Jasmina Stevanović, a városi közigazgatás Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára egyebek mellett a diákoknak és egyetemistáknak nyújtott ösztöndíjakról, a natalitás növelése érdekében végzett intézkedésekről, valamint a romák felzárkóztatása terén megvalósított projektekről beszélt.