2021. október 24., vasárnap

A koronavírus-fertőzöttek számát tekintve a vezető országok között van Szerbia

Szerbia a vezető országok között van a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve – mondta Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője a Prva TV műsorában.

Hozzátette, hogy a koronavírus delta variánsa jelenleg a legdominánsabb és legveszélyesebb világszerte. Mint mondta, vannak személyek, akik érzékenyebbek a vírusra, és könnyebben megfertőződhetnek, a helyzeten pedig csak ront, hogy az emberek „elfelejtik” betartani az óvintézkedéseket.

Predrag Kon epidemiológusnak, a válságstáb tagjának álláspontját (miszerint Szerbia elkésett a Covid-igazolványok bevezetésével) véleményezve  Ivanuša kiemelte, hogy már júniusban arra kérték a polgárokat, hogy tömegesebben vegyék fel a védőoltást. Erre utalva kifejtette, hogy ilyen szempontból sajnos valóban elkéstünk, mert későn van akkor bevezetni az óvintézkedéseket, amikor a járványhelyzet már javában romlik.