2024. március 28., csütörtök

„Megérintett a magyarok ökumenikus szellemisége"

Ferenc pápa benyomásai magyarországi látogatásáról

Szlovákiai lelkipásztori látogatása befejezéseként szerdán délután Ferenc pápa szokás szerint lehetőséget adott az erre megtisztelő feladatra kiválasztott újságíróknak, hogy kérdéseket tegyenek fel neki. Az első kérdés a magyar katolikus internetes portál, a Magyar Kurír újságírója száján hangozhatott el, vélhetően arra való tekintettel, hogy az egyházfő közép-európai útja Budapesten kezdődött, ahol vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét tartotta.

„Látogatása során idézte Tiszteletreméltó Mindszenty József bíborost, aki azt mondta: »Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!« Szeretném kérdezni: Miért döntött úgy, hogy mint pápa huszonegy év után részt vesz a nemzetközi eucharisztikus kongresszuson? Ebből az eseményből kiindulva hogyan látja az európai kereszténység jövőjét, és mit gondol, mi, magyarok mit tehetünk érte?" – kérdezte a Szentatyától Kuzmányi István, miután köszönetet mondott budapesti látogatásáért.
„Értem, köszönöm, nagyon köszönöm! Először nem igazán értették az emberek: csak a szertartásra jön, és minket, magyarokat meg sem látogat?; és van, aki rosszat feltételezett. Nem! Elmagyaráztam, hogy a szlovákiai látogatás már el volt tervezve – de csak a fejemben –, és ezt a látogatást utána [az eucharisztikus kongresszus után] kezdtem meg. De megígértem az elnökötöknek [Áder János államfőnek – a szerző megj.], akivel találkoztam – ez a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy átgondolom, vajon jövőre vagy a rákövetkező évben el tudnék-e jönni, mert nagyon sok értékük van a magyaroknak... Megragadott, mennyire mély nálatok az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett" – válaszolta a pápa a Magyar Kurír tudósítása szerint.
A jelenlegi magyar kormánnyal ellenséges magyar és külföldi lapok igyekeztek úgy beállítani a látogatást, hogy Ferenc pápa csak azért töltött el hét órát Magyarországon és három napot Szlovákiában, mert nem ért egyet az Orbán-kormány politikájával, és még egyéb álhíreket is terjesztettek. Ezeket tette helyre mostani nyilatkozatával a katolikus egyházfő elmondva, hogy a szlovákiai lelkipásztori út már korábban meg volt szervezve, később hozta a döntést – történelmi iraki látogatásáról hazatérve jelentette be –, hogy Erdő Péter bíboros és Áder János államfő felkérésére a budapesti eucharisztikus világtalálkozó zárómiséjének a megtartását is elvállalja, amelyre legutóbb 21 évvel ezelőtt volt példa. A két egymástól különálló és jellegében két teljesen eltérő pápai látogatás időpontját, lévén szó szomszédos országokról, ezután egyeztették.
Ferenc pápa így folytatta a Magyar Kurír újságírójának adott válaszát: „Általánosságban Európának – mindig elmondom, elismétlem – az alapító atyák álmait kell követnie. Az Európai Unió nem egy értekezlet, hogy bizonyos dolgokat elintézzünk ... egy mélyen lelki-szellemi valóság, az Európai Unió alapja egy olyan szellemiség, amelyet Schuman, Adenauer, De Gasperi álmodott meg, ezek a nagyok. Oda kell visszatérni! Mert fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió csak egy irányító hivatal legyen, de ez nem helyes. El kell menni egészen a misztikáig [az Unió szellemiségéig], meg kell keresni Európa gyökereit, és tovább kell vinni azokat. És úgy gondolom, minden országnak előre kell haladnia. Igaz, bizonyos érdekek, talán nem európai érdekek, megpróbálják az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használni, és ez elfogadhatatlan. Nem! Az Európai Uniónak önmagában függetlennek kell lennie, és minden országnak azonos szinten kell állnia, a nagy alapítók álmából nyerve inspirációt. Én így látom. És ti, magyarok: veletek voltam tavaly [két éve] Erdélyben. Csodálatos volt az a magyar mise!"
Két évvel ezelőtt romániai látogatásakor Csíksomlyón is misét tartott a pápa százezres hívősereg előtt, ezt nevezte magyar misének az egyházfő.
A továbbiakban is többször visszatért a magyarokra Róma püspöke. Az El País című spanyol lap tudósítójának kérdésére válaszolva elmondta, hogy az államfővel és Orbán Viktor kormányfővel tartott találkozón kiemelten beszéltek a környezetvédelemről. „Kalapot emelek a magyarok ökológiai tudatossága előtt" – mondta.
Hozzátette, hogy részletesen beszéltek a magyar családvédelmi intézkedésekről is, melyek a gyermekvállalást segítik. Megjegyezte, hogy Budapesten és szlovákiai látogatása helyszínein is nagyon sok fiatal párt és gyermeket látott, miközben Európa nyugati országaiban a demográfiai tél kelt aggodalmat.
A találgatásokat eloszlatandó hangsúlyozta, hogy a szerinte elég hosszú, jó hangulatú negyvenperces beszélgetésen a Szépművészeti Múzeumban migrációról nem esett szó.
A magyarok ökumenikus szelleméről szóló pozitív benyomásait egyebek mellett a Statio Orbison szerezhette a Szentatya. Ez volt az első olyan zárómise az eucharisztikus világtalálkozók csaknem százötven éves történetében, amelyen részt vett az 1054-es nagy egyházszakadás mindkét egyházfőjének az ezer évvel későbbi utódja: a konstantinápolyi egyetemes pátriárka és (celebránsként) a Nyugat pátriárkája, amely címen csak ritkán nevezik a pápát. A Statio Orbis során háromszor hangzott el nagyobb taps: amikor annak a végén valaki elkiáltotta magát, hogy éljen a pápa; amikor a Szentatya megemlítette, hogy Lengyelországban most avatják boldoggá  Stefan Wyszyński  bíborost; harmadszor pedig akkor, amikor Ferenc pápa megköszönte a szentmisén való részvételt I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárkának.
@sz = n S. A.

@fo = Beta/AP