2021. október 24., vasárnap
POSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

A szomszédnak leüvöltöm a fejét

Tisztelt Pósa atya,
Nyolc éve élünk itt, falun. Nyugodt környezet, tetszik is nekünk, a gyerekeink is boldogok. A szomszédok kedvesek. Kivéve egy bácsit. Ő mindig mindent elront. Pedig kezdetben próbáltam vele barátkozni, igyekeztem szólni hozzá, de elutasító, hűvös.
Anno elfogadtam, hogy ilyen, ráhagytam, végül is: kit érdekel a zsörtölődése... A helyzet viszont ma már bosszantó. Egy ideje vitázik, lekiabál bennünket, amikor csak meglát. Arra figyeltem fel, hogy akkor lett felénk undokabb, amikor megszületett az első gyerekünk. A kicsiket szinte rühelli. Múltkor véletlen átrepült hozzá a labdájuk, miközben játszottak – azóta esze ágában sincs visszaadni azt. Még cinikusan röhög rajtunk.
Atya, tudom, hogy nem helyes, de én már haragszom rá. Néha azt gondolom, hogy én is leüvöltöm a fejét. Hogy most jól visszaadom neki. Főleg amikor a gyerekeket terrorizálja. Hát miféle cselekedet ez Ön szerint?
Jelige: Jószomszédi (v)iszony

A jószomszédi viszony itt rossz-szomszédi iszonnyá alakult át.
De hogy is lehetne ez másképp? Ki tudná békésen és derűsen eltűrni egy rosszindulatú szomszéd elutasítását, zsörtölődését, lekiabálását, rühellését, cinizmusát, terrorizálását? Az ilyesmi mindenkit felbosszant, feldühít, kikészít.
Nemcsak egy szomszéd lehet ilyen „sajtkukac”. Lehet egy házastárs is, egy családtag is, lehet egy munkatárs, egy iskolatárs, egy … bárki. A világ tele van ártó és bántó emberekkel, mindenki életében ott vannak a „sajtkukacok”. Velük kapcsolatban mondja Pál apostol: „Imádkozzatok értünk, hogy megszabaduljunk az ártalmas és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié.” (2Tesz 3,2) Az ártalmas emberek a nem helyükön lévők, a helytelen viselkedésűek, a becstelenek; a gonosz emberek az elferdültek, a megromlottak. Szintén velük kapcsolatban imádkozzuk a Miatyánkban: „Szabadíts meg a gonosztól!” (Mt 6,13) Szabadítson meg Isten tőlük, mert mi nem tudunk megszabadulni tőlük. Ezek élettársak, munkatársak, osztálytársak, játszótársak, egy szóval szomszédok. Oda vannak láncolva ahhoz a helyhez, ahol mi élünk. Ezért mi nem, csak Isten szabadíthat meg tőlük.

„Mert a hit nem mindenkié” –, mondja Pál apostol. (A hit fogalma itt kifejezetten Jézus befogadására vonatkozik, nem az általános Isten-hitre!) Jézus befogadásának hite nem mindenkié, azaz sokaké a hitetlenség, a világban sok a hitetlen vagyis a Jézust mellőző ember. Ezek mind helytelenül és becstelenül viselkednek, elferdülnek és megromlanak. Ezektől szenvedett maga Jézus is, amit egy keserű kifakadása árul el: „Ó hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket?” (Mt 17,17) Tehát Jézusnak is elege volt a Benne nem hívő és az elferdült viselkedésű emberekből, mint ahogy a levélírónknak is elege van a rosszindulatú és cinikus szomszédból, mint ahogy Pál apostolnak is, és nekünk is elegünk van az „ártalmas és gonosz” emberekből.
Mit lehet tenni? Általában azt tesszük, amit a levélírónk tesz: kezdetben próbálunk az ilyenekkel barátkozni, szólni hozzájuk, ők azonban minket is elutasítanak, lehűtenek. Aztán elfogadjuk őket, rájuk hagyjuk a viselkedésüket, próbálkozunk közömbösséggel védekezni, de sokáig nem bírjuk cérnával. Újból és újból felbosszantanak, lekiabálnak, megutálnak, cinikusan kiröhögnek minket. Ezt nem lehet tűrni, fellobban a haragunk, és jön, hogy „leüvöltsük a fejüket”, megtoroljuk a sérelmeket. Legyen meg a „szemet szemért, fogat fogatért” elv! (Mt 5,38) Általában ezt tartjuk méltányos válasznak az efféle cselekedetekre.
Szerintem lehet másféle válasz is.

Nekem is voltak (vannak és lesznek) ilyen „iszonyatos szomszédaim”. Én is végigcsináltam velük mindazt, amit levélírónk tett az ő „iszonyatos szomszédjával”, de semmi sem segített. Legrosszabb lett a nyílt háborúzás, amikor eluralkodott rajtam a harag, nekik mentem, leüvöltöttem a fejüket, és kiosztottam nekik a járandóságukat. Egyik sem javult meg, sőt, mindegyik még vadabb lett, és még iszonyatosabban viselkedett.
Beláttam, hogy ha szembeszállok a gonosszal és visszaütök (Jézus mondja: „Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is.” Mt 5,39), akkor ő még jobban támad, és még ártalmasabb és gonoszabb bántalmazásra indul ellenem. Meggyőződtem arról, hogy a rosszat rosszal nem lehet legyőzni, és a „szemet szemért, fogat fogért” elv mindkét szem és az összes fog kiütéséhez vezet. Semmilyen háborúban nincs győztes, minden háborúban mindenki vesztes, mindenki veszít, még akkor is, ha az erősebb térdre kényszeríti a gyöngébbet.

A rossz csak jóval győzhető le. A jó győzelmében a rossz fölött nincs vesztes, ott mindenki nyertes.
Az én küzdelmem az „ártalmas és gonosz” emberek ellen a következő volt és marad, akár a jelenben, akár a jövőben. Mindenféle támadás után azon voltam, hogy ne foglalkozzam gondolatban a támadó ember szavaival és cselekedeteivel. Mihelyt elváltam tőle, rögtön mondogattam magamban: „Nem foglalkozom vele, nem emlékszem vissza semmire abból, amit mondott, nem akarok megjegyezni semmit abból, amit tett!” Ezzel azt értem el, hogy semmi nem íródott be a memóriámba, semmilyen rossz emléket nem raktároztam be az agyamba. Így az elválás után nem szenvedtem a sérelmektől, s éppen ennek köszönhetően meg tudtam maradni lelki békében és derűben. Az ember életében az igazi szenvedést ugyanis nem a pillanatnyi ártalmas és gonosz támadás okozza, hanem az arra való visszaemlékezés, mert akkor mindig újra átéli azt, ráadásul mindig égetőbben és dühítőbben.
Az „iszonyatos szomszéd” persze újra támadott. Mivel nem volt bennem az előző támadásoknak semmilyen rémisztő emléke, hanem a megőrzött lelki béke és derű, ezért felindulás nélkül el tudtam tűrni az újabb sértegetéseket, és ezek, mint a falra hányt borsó, leperegtek rólam. A támadások után ismét kizártam mindent az emlékezetemből, és nyugodtan folytattam tovább az életemet. Azt láttam, hogy így mindketten győztesnek éreztük magunkat: én azért, mert magamból ki tudtam zárni a szenvedést okozó emlékeket, ő azért, mert ellenállásom nélkül kitölthette rajtam haragját és gyűlöletét. Ezzel meg is szelídült, és a legtöbb esetben nem érezte szükségét az újabb támadásoknak.

Természetesen, amikor nemcsak szóbeli sértegetésekről volt szó, hanem tettleges (fizikai, anyagi, stb.) bántalmazásról, akkor ellenintézkedéseket tettem, határozottan és elszántan megvédtem magamat és ügyemet (mindenkinek ezt kell tennie minden ilyen esetben!), de ilyenkor sem őriztem meg semmilyen rossz emléket magamban. Ezért a legyőzött ellenfélnek békésen és szelíden a szemébe tudtam nézni, ami őt mindig zavarba hozta, és valami módon vagy megszelídítette vagy megfélemlítette.
Valahogy így kell értelmezni Jézus útmutatását: „Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is!” Más szóval: Ne menjetek bele haragba, megtorlásba, olyasmibe, hogy „leüvöltitek a fejét”, ne emlékezzetek vissza semmire, gondolkodásban ne szálljatok szembe vele! Az, hogy tartsd oda a megütött arcodat, azt jelenti, hogy békésen és derűsen odaállsz eléje, nem félve attól, hogy újra gorombáskodik veled, mert az falra hányt borsóként le fog peregni rólad. Ez a jónak győzelme a rossz felett.
Így mindig békében és derűsen élhetünk, az ártalmas és gonosz emberek pedig vagy megszelídülnek vagy a mi nyugalmunktól megfélemlítve elmenekülnek tőlünk.