2024. április 19., péntek

Fűnyíró traktor, konténerszállító teherautó életnagyságban

Beülhettek a gyerekek a Komgrad munkagépeinek vezetői ülésébe a tegnapi bemutatón

Ezúttal a legkisebbeknek kedvezett a topolyai Komgrad Kommunális Közvállalat a Topolyai Napok ünnepségsorozat keretében, ugyanis munkagép-bemutatót szerveztek a Felvonulási tér parkolójában. Emellett édességgel, szörppel vendégelték meg az ovisokat, akikhez csatlakoztak a középiskolás diákok is. A traktorok, teherkocsik vezetői üléseit elsőként a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény kicsinyei vehették birtokba, többen a járművek dudájával adtak hangot örömüknek.
Domány Dudás Diana, a közvállalat igazgatónője elmondta, hogy a megmozdulást a városnapi programsorozat keretében abból a célból szervezték meg, hogy minél több csatornán keresztül felvehessék a lakossággal a kapcsolatot.

Domány Dudás Diana igazgatónő és Klobušicki Marina szóvivő az eseményen

Domány Dudás Diana igazgatónő és Klobušicki Marina szóvivő az eseményen

– A Komgrad Kommunális Közvállalat mintegy harminc nagy méretű és teljesítményű munkagéppel rendelkezik. Ebből a gyerekek számára a legérdekesebb, a leglátványosabb hat eszközt hoztuk el. Ezek a gépek részt vesznek a vízelvezetési és az ivóvízhálózat-karbantartási munkálatokban, valamint a zöld felületek kaszálásában is. Sajnos két gépet egyelőre nélkülözni vagyunk kénytelenek, hiszen azok a terepen teljesítenek szolgálatot. Az egyiket igyekszik helyettesíteni egy szemeteskonténert szállító kocsi. Az a jó ezekben a megmozdulásokban, hogy a hétköznapjaink megszokott utcai látványához tartozó szemétszállító teherautót vagy fűnyíró gépezetet most közelebbről is megismerhetik a gyerekek, sőt a felnőttek is – hallhattuk az igazgatónőtől.

– Ez a megmozdulás lehetőséget ad, hogy felhasználóinkkal személyesen is találkozzunk, hogy fogadjuk a javaslataikat vagy az esetleges kritikáikat, a gyermekeknek pedig, hogy kipróbálhassák a gyakran játékaik tárgyát képező munkagépeket valós méretükben. Egyébként a közvállalatunk a városnapi rendezvénysorozathoz is hozzájárul igen hathatósan, hiszen mi rendezzük a nagyszámú polgárt vonzó események színhelyéül szolgáló terepet, sátrakat állítunk, összeszedjük a hulladékot – tudtuk meg az igazgatónőtől.

BŐVÜL AZ IVÓVÍZHÁLÓZAT, KÖZELEG A FŰTÉSIDÉNY, SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS

Domány Dudás Diana elmondta, hogy ebben a pillanatban rengeteg tevékenységgel kell megbirkóznia a közvállalatnak, egyebek mellett készülnek a fűtési idényre is.
– Október 15-én indul Topolyán a fűtésidény, erre zajlik most a felkészülés, majd hivatalosan november 1-én kezdi meg a téli szolgálat a munkáját. A nyári idegenforgalmi szezon, ezzel együtt a Topolyai-tó strandrészének a karbantartása a végéhez érkezett, és túl vagyunk a községnapi rendezvényekhez köthető városszépítési munkálatokon is. Ebben a pillanatban az ivóvízhálózat bővítésére terelődik a figyelmünk, illetve lassan üzembe helyeződik a szennyvíztisztító, ezzel együtt épül ki a csatornahálózat a városban – mondta el az igazgatónő, aki rátért arra is, hogy a gyerekeket a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára a munkatársai által korábban összeállított előadás-sorozattal és népszerű képzőművészeti pályázattal igyekeznek rávezetni.

Gyerekek

Gyerekek

– Három évvel ezelőtt indítottunk el ennek a mentén egy edukációs műhelymunka-sorozatot, aminek keretében az óvodásokkal és a kisiskolásokkal foglalkoztunk több ízben. Sajnos a korábban igen népszerű képzőművészeti pályázatunk lebonyolításába beleszólt a járványhelyzet, de remélem, jövőre már nem lesz akadálya – zárta a nyilatkozatát Domány Dudás Diana, aki bízik benne, hogy a jövőben is lesz lehetősége a közvállalatnak a térre megálmodott, hasonló megmozdulásokkal jelen lenni a községnapi rendezvénysorozat eseményein.

A gyermekek edukációs programjával kapcsolatban a megmozdulás egyik fő szervezője, a Komgrad szóvivője, Marina Klobušicki elmondta, hogy ebben a pillanatban bizonytalan, hogyan tudják folytatni a munkát.
– Jelenleg várjuk, hogy milyen irányban alakulnak a vírusmutatók, és kis szerencsével bele tudunk vágni, hogy tavaszra pontot tegyünk a megmozdulás végére. Az előzetes érdeklődés alapján a gyerekek nagy kíváncsiságot mutatnak a szelektív hulladékgyűjtés iránt, és a pedagógusok is örömmel és motiváltan állnak hozzá – zárta a lakosság tájékoztatásával megbízott illetékes.