2024. április 16., kedd

Ízig-vérig pedagógus volt

Dr. Varga Zoltán (1935–2021) emlékére

Dr. Varga Zoltánnal jó volt interjút készíteni. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején számtalan alkalommal nyilatkozott lapunknak a magyar nyelv oktatásáról, a pedagógusképzés jövőjéről, az oktatásügyben tapasztalt jogtiprásokról. Mindig választékosan, pontosan fogalmazott, lényegre törően beszélt. Amikor már Magyarországon élt és tanított, egyszer összefutottunk Szabadkán, és rögtön szóba hozta, mennyire hiányzik neki ez a város, az emberek, az utcák, az épületek.

Csantavéren született 1935-ben, a szabadkai Magyar Vegyes Főgimnáziumban érettségizett, az újvidéki Pedagógiai Főiskolán szerzett oklevelet, majd az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán Magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Posztgraduális tanulmányait az ELTE-n végezte, ahol bölcsészdoktori címet szerzett. 1991-ben az Újvidéki Egyetemen megszerezte a filológiai tudományok doktora címet, melyet 1997-ben Magyarországon honosított. Temerinben tanított, majd szabadkai általános iskolákban és középiskolákban oktatta magyar nyelvre és irodalomra a diákokat. A szabadkai Pedagógiai Akadémia igazgatója volt 1985-től 1989-ig és 1991-től 1994-ig, az Újvidéki Egyetem rektorhelyettesi tisztségét töltötte be 1989 és 1991 között. A magyar kisebbségi oktatásért, a nyelvhasználati jogokért folytatott tevékenysége miatt 1994-ben igazgatói tisztségéből felmentették, munkaviszonyát megszüntették. Az évtől a bajai Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultásán főiskolai tanár, 1998-tól a magyar nyelvi és irodalmi tanszék vezetője volt. Emellett a VMDK oktatási bizottságának az elnöki teendőit végezte 1991–1993 között, a VMSZ alapító tagja, a JMNYE elnökségi tagja volt. A Szarvas Gábor Díjat odaítélő bizottság elnöki tisztségét 1984-től 1988-ig töltötte be. A JMMT alapító tagjai sorában van. Továbbá a Határon Túli Magyarok Ösztöndíj Tanácsának tagjaként, a Határon Túli Oktatási Tanács tagjaként, a Magyarországon tanuló fiatalok szakfelügyelőjeként is dolgozott. A vajdasági magyar pedagógusok nyári szakmai továbbképzésének szervezéséből is kivette részét 1990 és 1994 között . A VMDK országgyűlési képviselője volt a szerb parlamentben 1990-től 1993-ig, továbbá a Vajdasági Módszertani Központ 1993-as megalapításában kulcsszerepet vállalt. Számos tudományos közleményt, cikket, tanulmányt publikált, több mint 30 tankönyv szerzője, szakvéleményezője, fordítója, lektora volt.

A Sorsunkról, magunkról című sorozatunkban 1991. augusztus 13-án jelent meg Mit ér az ember ha magyar „népképviselő” című szerzői írása. Ebben akkori belgrádi tapasztalatairól, valamint a magyar mint környezetnyelv elnevezésű tantárgy megszüntetéséről is írt, amelyet  a nyolcvanas évek második felétől mind kevesebb iskolában szerveztek meg. Ebből idézünk néhány mondatot: „Mennyire idegenül, értetlenül néztek rám, amikor egyik felszólalásomban arra hivatkoztam, hogy (…) mindig több nyelv és kultúra kisugárzásában éltem, amely emberi lényemet tette gazdagabbá, és hogy mennyire büszke vagyok arra, hogy tankönyveimből tízezrek tanultak és tanulnak (persze, tudom, hogy nem sokáig – itt a magyar mint környezetnyelvre utal (a szerk.megj.)) az általános és középiskolában magyarul, és a magam szerény eszközeivel segíthettem a közösségi érzés erősödését.”