2024. március 28., csütörtök

Kon: A Covid-igazolványnak csak a bezárás lehet az alternatívája

Kicsit elkéstünk a Covid-igazolványokkal, pedig erről Belgrád kapcsán már májusban szó volt, de akkor azt mondták, hogy bevezetésük alkotmányellenes lenne, ezért megszűnt a témáról való egyeztetés – mondta Predrag Kon epidemiológus, a válságstáb tagja a Prva TV műsorában.

Most, hogy ismét aktualizálódott a kérdésük, a szakember elmondta, hogy ezeket olyan tevékenységek és helyek esetében vezetnék be, amelyek nem nélkülözhetetlenek az emberek életében, és a szórakozóhelyek esetét említette példaként. Mint fogalmazott, elmúltak azok az idők, amikor az igazolványok a legnagyobb hatékonyságúak lettek volna, de a szakember úgy véli, hogy jelenleg a Covid-igazolványoknak egyedül a bezárás lehet az alternatívájuk.