2021. október 24., vasárnap

Jövőre eléri a járvány előtti szintet a globális olajkereslet

A koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt csökkentette a globális olajkereslet idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), amely ugyanakkor az OPEC-hez hasonlóan arra számít, hogy az olajfogyasztás jövőre eléri a koronavírus-járvány előtti szintet.

A párizsi székhelyű kormányközi szervezet kedden közzétett szokásos havi jelentésében az előző havihoz képest napi 105 ezer hordóval, 5,2 millió hordóra fogta vissza a kereslet növekedésének az idén várható ütemét, a jövő évit viszont 85 ezer hordóval 3,2 millió hordóra emelte. Ez azt jelenti, hogy az ügynökség a napi keresletet az idei évre 96,1 millió hordóra, a jövő évre pedig 99,4 millió hordóra becsüli.

A világ olajkereslete továbbra is nyomás alatt áll, mivel a koronavírus erősen fertőző delta mutációja gyorsan terjed a kulcsfontosságú felhasználói régiókban, különösen Ázsia egyes részein. Az IEA szakértőinek becslése szerint szeptemberben átlagban napi 310 ezer hordóval esik vissza a globális olajfelhasználás.

„Ezzel együtt is a harmadik negyedévben a másodikhoz képest napi 2,1 millió hordóval emelkedhet a kereslet, és elérheti a 97,2 millió hordót az utazások iránt megnövekedett igényeknek köszönhetően” – áll a jelentésben, amely szerint három hónap csökkenés után októberben felpattan és az év végéig tovább emelkedik a kereslet.

Számításaik szerint 2022 második felében az olajfogyasztás már meg fogja haladni a járvány előtti, napi százmillió hordós szintet.