„Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: »Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?« Ezt a választ adta nekik: »Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.« Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.”
Mk 7,1-8.14-15.21-23
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban hallhattuk, hogy a farizeusok és az írástudók kötekedni kezdtek Jézussal, mert tanítványai nem tettek eleget az ősök hagyományának. Válaszként Jézus ezeket mondja: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem, az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok”. A vallás valódi értelme nem más, mint hogy Istennel élő, személyes, bensőséges kapcsolatban éljünk, hogy az Ő akaratát, törvényét teljesítsük, ami létezésünk igazsága, és segít, hogy a jót tegyük. Viszont ha a vallás elveszíti valódi értelmét, akkor helyét másodlagos fontosságú szokások gyakorlása veszi át, amelyek leginkább az embernek azt a szükségletét elégítik ki, hogy úgy érezze: rendben van az Istennel való kapcsolata. Márpedig a külső vallásosságnak a belső kifejezőjének kell lennie. Ha nincs meg a belső, akkor a külső csupán képmutatás. A mai evangéliumi szakasz szerint ez a gyakorlat már Jézus idejében is veszélyeztette a korabeli vallást, de sajnos korunk kereszténységében is tetten érhető, ezért nekünk is el kell gondolkodnunk azon, amit Jézus a farizeusoknak és írástudóknak mondott. Jézus óva int minket attól, hogy úgy gondolkodjunk, ahogy a farizeusok.
Ők azt gondolták, hogy a törvény külsődleges betartása elegendő ahhoz, hogy üdvözüljenek. Vajon a törvény külsődleges betartása, elegendő ahhoz, hogy jó keresztények legyünk, és hogy üdvözüljünk? Ha úgy gondoljuk, hogy igen, akkor tévedünk. Mint abban az időben, a farizeusok esetében, úgy ma is fennáll a veszély, hogy jobbnak tartsuk magunkat másoknál, pusztán azért, mert betartjuk a szabályokat, a szokásokat, még ha nem is szeretjük felebarátainkat, ha keményszívűek, gőgösek, büszkék, megszólók vagyunk is. De mivel mi betartjuk a szabályokat, ezért úgy gondoljuk, hogy minden rendben van. Az előírások betű szerinti betartása terméketlen dolog, ha nem változtatja meg a szívet és nem mutatkozik meg konkrét tettekben. Tehát meg kell nyílni az Istennel való találkozásnak az imádságban, keresni kell az igazságosságot és a békét, segíteni a szegényeket, a gyengéket, az elnyomottakat, a szükségben szenvedőt, lelki és testi értelemben egyaránt. Jézus elítéli azt a magatartásformát, amely csupán a törvény betűjét tartja szem előtt. Félretolja a kívülről származó tisztátalanság fogalmát és a belső, a szív tisztaságára irányítja a figyelmet.
A Bibliában a szív a gondolkodás, az akarat és ebből fakadóan az erkölcsi élet középpontja. A szívben lakik a lelkiismeret, így a vallási-erkölcsi élet, az igazi istentisztelet, az Istenbe vetett bizalom székhelye. Ha e szív gonosz, akkor gonosz tettek fakadnak belőle, ezért nem a piszkos kéz, hanem a gonosz, bűnös szív teszi tisztátalanná az embert; s akkor hiábavaló minden rituális tisztálkodás, mert a víz nem teszi tisztává a belsőt. A hegyi beszédben Jézus ezt mondja: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent”(Mt 5,8). Isten a tiszta szívűeknek mutatja meg önmagát. Még akkor is, ha talán koszos, mosatlan a kezük. Ugyanis, „kívülről semmi se kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné, hanem ami belőle – a szívéből – származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat…”(Mk 7,15). Tehát nem a külső dolgok tesznek, vagy nem tesznek minket szentté, hanem a szívünk az, ami tükrözi a szándékainkat, a választásainkat, azt a vágyunkat, hogy mindent Isten iránti szeretetből tegyünk, vagy ne tegyünk.
A jó és a rossz közti határvonal bennünk, a szívünk mélyén húzódik. Képmutatás, ha valaki csak a törvény betű szerinti megtartására törekszik, aki csak a látszatra ad, arra, hogy mit szólnak, mit tartanak felőle az emberek, vagy túlzott fontosságot tulajdonít bármi más külsőségnek, ugyanakkor szíve tele van bűnnel, rosszasággal. Éppen ezért az embernek belső világát kell megtisztítani először, tanítja Jézus, mivel „az ember szívéből származik minden gonosz gondolat…”(Mk 7,21). A szív megtisztítása, megtérése nélkül nem lehet megtartani Isten törvényeit sem, mivel a törvényeknek pontosan az a céljuk, hogy kiszabadítsák az embert a káros szenvedélyek szolgaságából, a bűn, az anyagvilág rabságából, és így szabaddá s alkalmassá tegyék Isten és a felebarát szeretetére. A szív megtisztulása, megtérése nélkül nem lehet tiszta a kezem sem, és nem vehetek ajkamra őszinte szeretetről, irgalomról, megbocsátásról szóló szavakat sem, mert ez kétszínűség, kettős élet lenne. Ehhez őszinte és megtisztult szívre van szükség.
Kedvest Testvéreim!
Imádkozzunk mindennap azért, hogy az Úr ajándékozzon nekünk tiszta szívet, amely mentes minden képmutatástól, minden álszentségtől, hogy képesek legyünk Isten Igéje szerint élni, és elérni annak célját, ami nem más, mint a szeretet.
Ámen.
