2024. március 29., péntek

Számítógépek a zentai kórháznak

További fejlesztések várhatók – mondta prof. dr. Vickó Ferenc egészségügyi államtitkár Zentán

A szerbiai egészségügyi minisztérium 12 számítógépet adományozott a Zentai Közkórháznak. A fontos eszközöket prof. dr. Vickó Ferenc, az egészségügyi minisztérium államtitkára jelképesen kedden adta át Dr. Csáki Beátának, a Zentai Közkórház igazgatójának.

Dr. Csáki Beáta elmondta, hogy jelenleg 130 számítógépük van, és ezek elengedhetetlenek a mindennapi munkájukban. Kórtörténeteket kell vezetniük, belső jelentéseket kell készíteniük a biztosítóalapnak, a minisztériumnak és a titkárságoknak, és ehhez kellenek a gépek. A számítógépeknek felét, mintegy hatvanat az elmúlt másfél évben sikerült lecserélniük egyrészt önerőből, másrészt egy zentai cég is adományozott nekik kevéssé használt gépeket.

– Ez a 12 számítógép, amit most az Egészségügyi Minisztériumtól kaptunk, nagyban segíteni fogja a mindennapos munkánkat. Különböző osztályokra és szolgálatokra helyezték el őket a szakemberek, többek között a sebészeti rendelőben, az ortopédiai osztályon, a gyermekgyógyászaton, a radiológián, a szülészet és nőgyógyászaton, a tüdőgyógyászaton és az igazgatósági épületben. Ez úton is köszönjük az Egészségügyi Minisztériumnak a támogatását – hangsúlyozta az igazgató.

A számítógépek a mindennapi munkát segítik (Fotó: Homolya Horváth Ágnes)

A számítógépek a mindennapi munkát segítik (Fotó: Homolya Horváth Ágnes)

Prof. Dr. Vickó Ferenc úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi minisztérium a kormánnyal együtt azon fáradozik, hogy a digitalizálást teljes egészében bevezesse az egészségügyi rendszerben, és ehhez nélkülözhetetlenek a jó számítógépek.

– Az egészségügy fejlesztésének második projektuma keretében maradt fenn némi pénz, amit arra tudtunk fordítani, hogy legalább részben segítsük az egészségügyi intézményeket abban, hogy felszerelést cserélhessenek, újíthassanak. Ez olyasmi, aminek a fejlesztésére állandóan szükség van, mert menedzselni és irányítani csak úgy tudunk az egészségügyben, ha megfelelő adataink vannak, és az adatok mindig azonnal kellenek, és ezt egyedül a digitalizálás teszi lehetővé – magyarázta.

Az államtitkár előrevetítette, hogy mentőautókat, betegszállító autókat is vásárolnak, lesznek felújítások, és diagnosztikai gépeket is beszereznek, és ezekből minden egészségügyi intézménynek juttatnak valamilyen formában. Elmondta, hogy más kórházak is kaptak számítógépeket, valamint, hogy a minisztérium igyekszik figyelni arra, hogy egy-egy intézménynek mikor volt módja újítani a felszerelésén.

– Tudjuk, hogy az intézményeknek nincs mindig lehetőségük önerőből új felszerelést vásárolniuk, és ezért segítünk, ahol tudunk – fogalmazott az államtitkár.