2021. október 24., vasárnap

Izgulva is Európa legjobbja

Augusztusban domináns teljesítménnyel nyerte meg a női U17-es kézilabda-Európa-bajnokságot Magyarország, a csapat remeklésében pedig kulcsszerepe volt az adai Zaj Klárának, akit a torna legjobb kapusának is választottak.

A magyar Nemzeti Kézilabda Akadémián (Neka) pallérozódó lány elmesélte, hogyan lehet eljutni a vajdasági Halász József Női Kézilabdaklubtól a kontinens csúcsáig.

Már ilyen fiatalon is sok mindent megéltél, de kezdjük az elején: hogyan indult a kézilabda iránti szeretet, és hogyan alakult ki, hogy kapus lettél?

– Az egész még kiskoromban kezdődött, úgy 7-8 éves lehettem, amikor először részt vettem egy edzésen a helyi klubban. A családban többen is kézilabdáztak, ezért kézenfekvő választás volt, hogy én is tegyek vele egy próbát. Azonnal megtetszett, és azóta az életem része ez a sport. A posztom kialakulása már egy viccesebb történet. Kezdetben, amikor még kispályán játszottunk, az edzők mindig megkérdezték a csoporttól, hogy ki szeretne a kapuba állni. Én sosem jelentkeztem, mindig inkább a mezőnyben akartam játszani, mégis gyakran engem küldtek be a kapuba. Aztán pár év múlva eljött az idő, amikor mindenkinek el kellett döntenie, hogy melyik poszton fog játszani a továbbiakban. A szüleimmel és az edzőkkel is leültünk beszélgetni ennek kapcsán néhányszor, és én mindig elmondtam, hogy nem akarok kapus lenni, de azt a választ kaptam, hogy a kapuban sokkal nagyobb potenciált látnak bennem, mint mezőnyjátékosként. Végül nagy nehezen belementem, és ma már úgy látom, ez volt életem legjobb döntése.

Minden ellenfél mozgása a fejében van
Minden ellenfél mozgása a fejében van

Az igazán nagy ugrást viszont a Nekára való felvételed jelentette. Ennek mi a története?

– A ma már gerelyhajítóként ismert Világos Adriana akkor még szintén aktívan kézilabdázott, és őt küldték el a válogatóra, hogy ajánljon be valakit az akadémiára Szerbiából – ő pedig engem javasolt. Ezt követően elhívtak egy táborba, ahol felmérték a teljesítményem, végül pedig közölték, hogy felvételt nyertem, és ha kedvem van hozzá, akkor csatlakozhatok az akadémiához. 12 évesen kerültem ide, ez tehát már az ötödik évem.

Ezek szerint ismeritek egymást Adrianával? Nemrég megnyerte az U20-as világbajnokságot, így mindkettőtöknek van aranyérme egy korosztályos nagy tornáról! Ez azért elég jól hangzik, nem?

– Igen, jóban vagyunk, annak idején még játszottunk is egymás ellen, de csapattársak sohasem voltunk. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen nem akármilyen sikereket ér el mostanság. Egyidősek vagyunk, ebben az életkorban pedig ezek nagyon komoly eredményeknek számítanak.

Adrianának a szerb himnusz szól, és a szerb zászlóval várják a repülőtéren, te viszont Magyarország színeiben lettél bajnok. Egy vajdasági magyar sportolónak könnyen lehetnek identitásdilemmái. Te hogyan éled ezt meg?

– Nálunk a családban mindenki magyar, és számomra ez el is dönti a szerb–magyar dilemmát. Persze amikor látok egy hírt a szerb válogatottról, akkor azért belém nyilall az érzés, hogy én abból az országból jöttem el. Még nem játszottunk szerb csapat ellen, így egyelőre nem tudom elképzelni, milyen érzések lesznek bennem, amikor ez egyszer majd megtörténik. Viszont azt hiszem, nem lehetett volna ilyen sikeres karrierem, ha otthon maradok.

Klára (középen) csapattársaival és az Eb-arannyal
Klára (középen) csapattársaival és az Eb-arannyal

Na de vissza Magyarországra: milyen az élet Balatonbogláron, az akadémián?

– Amikor idekerültem, nagyon nehéz volt megszokni, hiszen fiatalon kerültem el ilyen messze a családtól, de ahogy teltek az évek, belerázódtam. Most pedig, amióta szeptemberben elkezdődött az iskola, ismét elég sűrű a napi program. Általában reggel 7-kor edzéssel kezdünk, aztán 10-kor kezdődik az iskola, ami nagyjából negyed 3-ig tart, utána pedig még van egy vagy két edzésünk, és csak este jut idő pihenésre. Az egész nap ingázással telik a kollégium, a csarnok és az iskola között. Emellett a bajnokság is elkezdődött, a Neka csapatával az NB I. B-ben szerepelünk. Nincs könnyű dolgunk, hiszen mi juniorcsapat vagyunk, de játszunk sokkal idősebbek ellen is.

A montenegrói U17-es Eb-n hengereltetek, tulajdonképpen szoros végeredmény nélkül lett bajnok a magyar csapat. Tényleg olyan könnyű volt, mint amilyennek látszott?

– Egyáltalán nem, hiszen a járvány miatt nagyon sok korábbi eseményt töröltek, és nem nagyon ismertük egymást a válogatottba különböző csapatokból érkező játékosokkal. Azt már nagyjából tudtuk egymásról, hogy kinek mi az erőssége, de azt nem, hogy ki hogyan mozog a pályán, és abból mi fog következni. Emiatt sok összetartóedzésünk, edzőtáborunk volt a torna előtt, Balatonbogláron és Siófokon is eltöltöttünk együtt pár hetet, így sikerült összeszoknunk, szerintem elég jó csapat alakult ki. Én ráadásul nagyon izgulós vagyok, a bajnokság tíz napja során pedig hiába próbált mindenki nyugtatni, én csak a saját gondolataimmal foglalkoztam. De lehet, hogy ez az izgulás is kellett ahhoz, hogy ilyen jól tudjak teljesíteni.

Olyannyira, hogy téged választottak az Eb legjobb kapusává. Milyen érzés ez egy ilyen felelősségteljes poszton?

– Ezzel engem is nagyon megleptek, nem számítottam ilyesmire, hiszen természetesen nem az járt fejemben, hogy megszerezzem ezt a díjat, hanem az, hogy éljek a kapott lehetőséggel, és bebizonyítsam, hogy izgulás ide vagy oda, képes vagyok magas szinten teljesíteni. Azt nem gondolom, hogy mentálisan a kapus feladata lenne a legnehezebb, hiszen nekünk is sokat segít, ha erős falat épít ki előttünk a védelem. De amikor a csapat nincs jó formában, akkor néhány jó megmozdulással a kapus is képes lehet löketet és motivációt adni ahhoz, hogy szedjük össze magunkat.

Amikor felnőttcsapatok mérkőzéseit nézed, tudsz tanulni a játékukból?

– Igen. Amikor Montenegróban voltunk, még zajlott az olimpia, a meccseket közösen néztük, és az ott látottakat is próbáltuk kielemezni, hogy azáltal is fejlődjünk. És persze a saját mérkőzéseink előtt is mindig kivideóztuk, hogy az ellenfeleink közül ki hogyan szokott lőni, ki milyen cseleket vet be. Az így szerzett tudást pedig az esetek 90 százalékában hasznosítani is tudjuk: minden játékosnak megvannak a kedvenc pontjai, hogy melyik oldalra, illetve hogy fölülre vagy alulra lő-e gyakrabban. Persze biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanígy kielemzik az én mozgásomat a kapuban.

A torna all star csapatában is helyet kapott
A torna all star csapatában is helyet kapott

Éppen a napokban töltötted be a 17. életévedet. Mennyire változnak meg körülötted a dolgok így, hogy búcsúznod kell az U17-es korosztálytól?

– Még én sem tudom, hogyan alakulnak a továbbiak, de remélem, hogy bármi is lesz, helyt tudok majd állni. Jövőre lesz a világbajnokság, amit az U18-as korosztály számára írnak ki, így bízom benne, hogy azon is részt tudok majd venni. A serdülő és az U17-es korosztály során végigkísért minket Bohus Bea és Woth Péter edzőpárosa, az U19-esek viszont már Kiss Szilárd irányítása alatt dolgoznak, így egyelőre bizonytalan számomra, hogy mik a tervek a folytatásra.

Szemmel tartod még az adai kézilabdaklub működését? Látsz esetleg új fiatal reménységeket, akik követhetnek téged az akadémiára?

– Mostanában már elég ritkán járok haza, de olyankor szoktam találkozni az otthoniakkal. Hallottam, hogy a kisebbek között van néhány igazán ügyes gyerek, és páran jártak is már itt az akadémián felvételizni. Remélem, hogy minél többeknek sikerül majd ide bejutni Vajdaságból.