2024. március 29., péntek
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Mágikus csomózások

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Kedves tanácsadó, tegnap volt nálunk egy családi összejövetel, a párommal ünnepeltük a tízéves házassági évfordulót, s utána találtam egy összecsomózott cérnát, egyben volt fekete, fehér és piros szál, s három csomó volt rajta. Ez az ajtóban volt, az ágy mellett pedig találtam egy fekete fonalat, azon pedig 9 nagyon különleges csomó volt. Nem szóltam a páromnak, összesöpörtem, a szemétbe dobtam, de nagyon nyugtalanít ez a dolog. A párommal az éjszaka össze is vitatkoztunk és valamilyen furcsa érzésem van. Hiszem, hogy emiatt. Nem hiszem, hogy valaki ruhájáról jött volna, mivel 3 szín volt benne, s mintha kézzel kötött csomók lettek volna. A másikon pedig speciális csomók. Hallottam, hogy létezik olyan mágia, mely a csomózásokon alapul. Jót vagy rosszat lehet tenni a csomózással?
– Igaza van, létezik zsinórcsomózási mágia, főleg a fehér mágiában használják, ám lehet vele ártó mágiát is végezni. A lényeg azon van, hogy mit kötünk meg. Én például a negatív energiák és blokkok megkötésére használom. Csak egy gyors kérdés: kidobta a szemetet, vagy megvannak még e csomózott fonalak?
– Megvannak.
– Nagyszerű! Ősi időktől fogva, több kultúrában is a csomók szimbolikus és mágikus értékeket hordoztak magukban. A népi mágia egyik igen kedvelt eszközének számított; csomókat kötöttek kötelekre, fonalakra, hogy megkössék a mágikus erőket, vagy kioldották azokat, hogy szabadjára engedjenek bizonyos energiákat. Használható ez a módszer emberek, állatok, szellemek, természeti jelenségek és egyéb különféle mágikus erők megkötésére, vagy kellő időpontban való elengedésére. Alkalmazható védelemért, de ártó szándékkal is, vagy csak egy már meglévő kötelék bebiztosítására vagy feloldására. Az esetek többségében tudat alatt tudjuk a választ az életünkben felmerülő problémákra, még ha nem is tudatosodik ez bennünk. A csomómágia célja, hogy szabadjára engedjük ezt a tudást. A csomómágia legalább négyezer éves: ugyanis a közel-keleti ékírásos táblák számos más mágikus szertartás mellett a csomómágiát is megemlítik. A múltban a családtagok minden csomót eltüntettek a haldoklók közeléből, hogy azok zavarmentesen lépjenek át a túlvilágra. Ugyanezt tették szülés esetén is az emberek, hogy a baba könnyen és komplikációmentesen jöjjön a világra. A csomók, és minden, ami meg van kötve, ártalmasnak számított a vallási rítusok során az ókori rómaiaknál. Pl. az volt a szokás, hogy a nőknek leengedett hajjal, és megkötetlen tunikában kellett részt venniük a vallási szertartásokon és temetéseken. Az oroszok a gonosz és szemmel verés elleni amulettként görcsre kötött vörös gyapjúfonalakat alkalmaztak, melyeket a karjukon vagy a lábuk körül viseltek. Innen ered a manapság ismét divatba jött piros karkötő a csecsemőkön. Egy szorosra húzatlan csomón egy bizonyos vágyat, célt mondtak keresztül, és közben lassan szorosra húzták azt. Az elképzelés az volt e cselekedet mögött, hogy a csomó megfogta, és magában tartotta a célt, hogy az ne halványuljon el, és megmaradjon valóra válni. Ezen praktikák általában bizonyos számú csomó megkötését foglalták magukba (3, 7, 9), a különféle céloknak megfelelő színű fonalakon. Egy modern leírás is ehhez hasonlóan beszél a csomómágia alkalmazásáról: formázd meg a csomót, anélkül, hogy még szorosra húznád, majd töltsd fel azt mindazzal az erővel, amivel fel szeretnéd ruházni, végül amikor már úgy érzed, nem fér bele több, húzd szorosra a csomót. A tengerészek olyan 3 csomós amulettet vittek magukkal, melyekkel a szeleket irányították, mégpedig a csomó kikötésével. Ha egyet oldtak el, akkor kis szél keletkezett, ha kettőt, akkor erős szél, ha mind a hármat, akkor vihar keletkezett. Tehát, ahogy látja, igen sokoldalú a zsinórcsomózás. Önnél sajnos egy komoly és egy kimondottan veszélyes mágikus csomó van jelen. A három színű egy harmadik személy közbeavatkozását jelenti az önök kapcsolatában. Tehát jelen lehetett valaki, aki önöknek nem kíván jót. E mágiával szét akarta önöket választani. Kikeresi majd e szálakat a szemétből, de ne fogja meg szabad kézzel, csak gumikesztyűben. Egy papírra szórjon babérlevelet, tegye rá a csomózott cérnát, sóból rajzoljon egy kört köré, és spriccelje be szenteltvízzel a cérnát.
– Nincs szenteltvizem, a közelemben sincs olyan hely, ahonnan hoznék.
– Akkor tegyen egy kis sót közönséges vízbe. Ezután csináljon minden csomón még egy csomót, amíg laza, leheljen bele és mondja ki, hogy megsemmisíti azt a rosszat, amit e csomó által akartak önöknek ártani. Ekkor húzza szorosra a csomót. Ezután egy bizonyos imádságot mond el, amit majd elküldök, s elégeti ezt a cérnát. A másik fonál pedig az egyik legfélelmetesebb eszköz, a boszorkánylétra, mely nem más, mint egy kilenc különleges csomóval ellátott fekete zsinór. A speciálisan megkötött csomókba a rontó beleköti minden rosszindulatát és ártó szándékát, majd a zsinórt elrejti az áldozat közvetlen közelében, ha módja van rá, akkor az ágyában, vagy az ágya alatt. Ha fel nem fedezik, és ki nem oldozzák a csomókat, a zsinór rövid időn belül megbetegítheti áldozatát, komoly, sőt halálos kimenetele is lehet, ha a feketemágus értett a dolgához. Ezt is helyezze sókörbe, fektesse babérra, spriccelje be szenteltvízzel, s tartsa úgy, míg meg nem kapja a küldeményemet. Majd megírom, hogy hogyan fogja kinyitni a csomókat. Rúnatükröt is küldök, mely azonnal megkaparintja az önhöz juttatott negativitást. Valószínű, hogy pár hónapon belül visszaüt a negativitás valamennyire a feladójához. Nem erősítjük ezt az energiát, inkább enyhítjük, akár egy imádságot is elmondunk a megtévedt ellenségnek, így segítünk neki, hogy jobb emberré váljon. Lehet, hogy elég lesz neki az a kis mennyiségű visszaütés, hogy észhez térjen.
Két hónap múlva jelentkezett a hölgy, s beszámolt arról, hogy a testvére barátnője eltörte a kezét, és szakított a testvérével. Így tudódott ki, hogy ki volt az, aki rosszat akart.