2024. március 28., csütörtök

WHO: Nem szükséges mindenkinek felvennie a harmadik dózist

Nem szükséges egy újabb dózis alkalmazása a koronavírus elleni immunizációs folyamatban, vélik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Gyógyszerügynökség (FDA) szakértői.

„A korlátozott mennyiségben kapható oltások akkor menthetik meg a legtöbb életét, ha olyanoknak adjuk őket, akik nagy valószínűséggel súlyos tüneteket produkálnak, illetve akiket még nem oltottak be" — írják a szakértők a The Lancet című brit orvosi folyóiratban.

„A jelenlegi adatok nem igazolják a teljes populáció újraoltásának szükségességét" — folytatja a nemzetközi szakértőkből álló csoport.

A WHO többször is elutasította a kiegészítő adag elvét, úgy véli, hogy az intézkedés tudományosan megalapozatlan, illetve hangsúlyozza a szegény országokkal szembeni egyenlőtlenséget.