2021. december 5., vasárnap

Régészeti leletek kiállítása

A zentai Városi Múzeum várja a látogatókat

A zentai városnapi ünnepségsorozat kísérőrendezvényeként nyílt meg a zentai Városi Múzeumban az a kiállítás, amely a Török Áramlat gázvezetéknek Zenta és Magyarkanizsa község területén történt kiépítését megelőző leletmentő régészeti ásatások során talált leleteket öleli fel.

A kiállítás anyaga kapcsán Silling Léda, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy két évvel ezelőtt, két hónap leforgása alatt Zenta, Ada és Magyarkanizsa község területén kilenc lelőhelyen ötvenkét régész és több mint száz munkás végzett nagyon jelentős ásatásokat.

Juhász Attila művelődési és oktatási tanácsos mondott köszöntőt
Juhász Attila művelődési és oktatási tanácsos mondott köszöntőt

Ezt a kilenc lelőhelyet előzetes védelem alá helyezték, az itt begyűjtött mintákat és leleteket pedig folyamatosan dolgozzák fel a régészek.
A műemlékvédelmi intézet igazgatója elmondta, hogy minden egyes lelőhelynek van egy megbízottja, így a felsőhegyié dr. Periva Špehar, Felsőhegyen a továbbiakban is folytatja majd a kutatásokat, a régészeti leletek mellett a helyszíneken különböző magvakat is találtak, amelyeket úgyszintén elemeznek.
Mivel az ásatások három község területén zajlottak, mindhárom községben be szeretnék mutatni a leleteket. Magyarkanizsán a Dobó Tihamér Képtárban már lezajlott a kiállítás, Zentán most került sorra, Adán pedig a későbbiekben mutatják be. Észak-Bácskában 2017 óta folyamatosan feltérképezik a régészeti lelőhelyeket, amelyek közül csak Zentán több mint százat tartanak számon.

– Ezért tudtuk, hogy hol vannak ezek a lelőhelyek. Felszíni leletek alapján, GPS-koordinátákkal meghúzták a lelőhelyek határát, és a leletek alapján még azt is meg tudták mondani, hogy ezek éppen bronzkori, középkori, avar vagy szarmata lelőhelyek voltak-e – nyilatkozta Silling Léda.
A kiállítás szeptember végéig látogatható.