2024. április 18., csütörtök
ÚJVIDÉK

Korzó a komolyzene jegyében

Az immár negyedik alkalommal megszervezett Művelődési Kaleidoszkóp keretében szombaton este Korzó címmel élvezhetett komolyzenei koncertet több ezer újvidéki polgár. Az esemény jelképesen 20 óra 22 perckor kezdődött, városunk ugyanis jövőre Európa Kulturális Fővárosának szerepét tölti majd be, a szervezők a kezdési időponttal erre a tényre akartak utalni. A valóban pompás koncertnek helyszínt biztosító színpadot ezúttal is a Mihajlo Pupin sugárúton, a báni palota előtti részen szerelték össze, fellépett többek között Stefan Milenković világhírű hegedűvirtuóz, valamint a Vajdasági Szimfonikus Zenekar is, Aleksandar Marković karmester vezényletével. A Korzó az egyik nagyobb művészeti esemény a székvárosban. Az önkormányzat – Párizs, Bécs, London, Berlin és más európai nagyvárosok mintájára – ilyen, utcai rendezvénnyel szeretné közelebb hozni ezt a fajta művészetet a polgárokhoz. Újvidéken az elkövetkező hetekben is gazdag művelődési-művészeti program, számos művelődési előjelű esemény várja majd az érdeklődőket, a Művelődési Kaleidoszkóp folytatásában.