2024. március 28., csütörtök

Falunap és templombúcsú Muzslyán

Egy év kihagyás után a hétvégén újra falunapot és templombúcsút ünnepeltek a bánáti Muzslyán. Az eseményt hagyományosan a Mária napjához közelebb eső hétvégén tartják. Idén szerényebben ünnepeltek, mint egykor, de most is sok vendégük volt.
A búcsúi szentmisét a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban mutatták be. A háromnapos rendezvényre a környékbeli településekről érkezett a legtöbb vendég.
– Bánátban Muzslya a legnagyobb magyarlakta település. Nem csak muzslyai lakosok ünnepelnek. Erre a napra azok is hazajöttek, akik sajnos külföldre kellett, hogy elvándoroljanak a jobb élet után. Most sokan közülük hazajöttek egy pár napra, mondta Palatinus Ervin tanácselnök.
A helybéli Somorai Aranka másfél éve ment ki a párja után Németországba. A szülőfalujukkal való kapcsolatuk azonban megmaradt.
– Nekünk Muzslya mindig egy olyan szép közösség volt, tele élménnyel. Mi nagyon sokat dolgoztunk Muzslyának, szeretetből, és erre vágyódunk vissza. Most a búcsú egy alkalom, amikor újból találkozhatunk, és újból átélhetjük azt a közösséget, azt a szeretetet. Nem mondhatjuk, hogy rossz helyen vagyunk, de az otthon az otthon, mesélte.
A búcsú nem múlhatott el a faluban működő húszegynéhány civil szervezet munkáját bemutató kiállítás nélkül, amit a REMUSZ hagyományápoló egyesület szervezett. A Helyi Közösség Tanácsa oklevéllel jutalmazza azokat az egyéneket és egyesületeket, akik sokat tettek a közösségért.
Több zenei és sportrendezvény volt, melyeken több száz fiatal vett részt. Az idén is elkészült a muzslyai amatőr képzőművészek óriásfestménye, melyet hagyományosan a falunak ajándékoznak. Volt főzőverseny, de nem maradt el a kirakodóvásár sem.