2024. április 19., péntek
A GYÓGYSZERÉSZ ROVATA

A cukorbetegség gyógyszerei, az antidiabetikumok

Nem ok nélkül esett a választásom a következő gyógyszercsoportra, az antidiabetikumokra. A cukorbetegség gyakorisága az utóbbi időben drasztikusan megnőtt, amihez több tényező együttállása juttatott el minket. De még mielőtt belemerülnénk e betegség szociológiai és közegészségügyi vonatkozásaiba, tisztázzuk, hogy mi is az a diabétesz. Bármely változatáról is beszéljünk, legfőbb jellemzője a vér cukorszintjének megnövekedése, tehát valamilyen oknál fogva a táplálékból a szervezet által átalakított cukor, ami elsődleges tápláléka szöveteinknek, a véren keresztül nem tud bejutni a célsejtekbe és elkezd felhalmozódni a szervezetben. Hogy ez miért baj? Nem kell nagy logikai következtetésekbe belebonyolódnunk, a szervezetünk elkezd éhezni, úgy, hogy közben telis-tele van tápanyaggal. Másodlagos következménye a krónikus magas vércukorszintnek a különböző glikációs és oxidatív termékek, melyek a szervezetben jönnek létre nagy mennyiségű cukor jelenlétében. Ezek a káros anyagok pont a legérzékenyebb szöveteket támadják meg, az idegeket, vérereket, s végül átterjednek az egész szervezetre. A cukorbetegségnek durván három fajtáját különböztetjük meg. Az egyes és kettes típusút és a várandósság alatti diabéteszt, amire ez alkalommal nem fektetnék nagyobb hangsúlyt.

Mi történik valójában?

Amikor a szervezet táplálékhoz jut, annak az a célja, hogy glükózt, azaz cukrot állítson elő belőle. Amikor ennek következményeképp a vér cukorszintje megugrik, a hasnyálmirigy belső elválasztású „fiókjából” felszabadul az inzulin, mely egy fehérje alapú hormon. Az inzulin, mint egy kulcs, kinyitja a sejtek ajtaját a cukor előtt, így elősegítve a vércukorszint csökkenését, azaz bejutását a sejtekbe. Ha éhezünk, akkor ugyanezen szervünk egy másik, glukagon nevezetű hormont szabadít fel, mely pont az előbb említett inzulinnal ellentétes módon hat, főleg úgy, hogy a májban elraktározott cukorból felszabadítja azt (ez a későbbiekben lesz fontos). Az egyes típusú cukorbetegség esetén, valamilyen oknál fogva (mely rejtélyre még nem sikerült rájönnünk), a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei felmondják a szolgálatot. Ennek következményeként az általában fiatal páciens hirtelen elkezd fogyni, állandóan éhség, szomjúság és vizelés kínozza. A kettes típusú diabétesz esetén viszont egészen más zajlik le. Ha életünk során túl sok cukorral bombázzuk a szervezetünket, mivel genetikai hajlama is van rá, elkezd közömbös lenni a cukor által előidézett magas inzulinszinthez. Hiába lesz kulcs, ami kinyitná az ajtót, a zár már elkopott az állandó nyitogatástól. Ezt nevezzük inzulinrezisztenciának. Idővel a hasnyálmirigy sejtjei is kezdenek belefáradni az állandó hormontermelésbe, tehát a nemcsak a szervezet válik elutasítóvá az inzulin iránt, hanem az inzulin szintje is elkezd csökkenni. Amikor ezek a metabolikus zavarok akkora szintet öltenek, ami már 7 mmol/l vércukorszinttel jár, kettes típusú diabéteszről beszélünk. Nagyjából megértettük a betegség kórélettani mechanizmusát, de mégis miképp tudnánk kezelni?

Logikus és egyszerű megoldásnak tűnik az inzulin pótlása, hiszen hiánya okozza a legnagyobb problémát. Amennyire egyszerűnek tűik, annyira bonyolult ez a felvetés. S hogy miért? Az inzulin, mint már említettük, fehérjehormon, biokémiai struktúra, mely nagyon érzékeny, és nem csak szintetizálható vagy kivonható egyes gyógynövényekből. Elsőként marhainzulint kezdtek beadni az embereknek, melynek szerkezete nagyon hasonló az emberi hormonéhoz, viszont pont annyira eltérő is, hogy az immunrendszer idegen anyagnak tekintse és anafilaxiás sokkal reagáljon rá. Egészen a biotechnológia felvirágzásáig kellett várnunk a megoldásra. E tudományág lehetővé tette számunkra, hogy átírjuk egyes mikroorganizmusok genomját, hogy azok, például széndioxid helyett, amit az élesztőgombák termelnek kenyérsütés közben, vagy tejsav helyet, aminek köszönhetően a tejből joghurt lesz, emberi inzulint kezdjenek el termelni. Ezt aztán megtisztítják, majd beletöltik a fecskendőkbe. Mivel peptidről (fehérjéről) van szó, ez az anyag nagyon érzékeny. Ezért is fontos, hogy megfelelően tároljuk, és ez az oka annak is, hogy injekció formájában adagolható. Szájon át szedve a gyomor ugyanúgy megemésztené, mint a vasárnap délben elmajszolt bécsi szeletünket.

Metformin, a szupersztár

Átbeszéltük azt, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egyes típusú vagy súlyos kettes típusú cukorbetegségben szenvedünk. De létezhet-e megoldás arra, ha a kettes típusú kórkép elején járunk? Van. Ezek volnának azok a készítmények, melyek szájon át alkalmazhatók, és hatásmechanizmusuk révén sok kis ágra bonthatók.

Első alanyunk legyen az egyik leghíresebb antidiabetikum, a bigvanidok csoportjába tartozó metformin (Gluformin®, Glucophage®, Tefor®, Siofor® stb.). Ez a hatóanyag egy igazi szupersztár, hiszen több mechanizmus révén is képes csökkenteni a vércukorszintet. A tudósok megfigyelték, hogy a metformin egyrészt csökkenti a cukor felszívódását a belekből, másrészt növeli a sejtek érzékenységét az inzulinnal szemben. Ez olyan, mintha a cukorcsapokat elzárnánk a szervezet elől, az előbb említett sejteken lévő ajtókat pedig beolajoznánk, hogy azok könnyebben nyíljanak ki. Harmadik hatáspontként pedig ellehetetleníti a májban lévő cukorraktárakból való cukor felszabadulását, ezáltal még jobban hozzájárulva a vércukorszint normalizálásához. Következő régi motoros hatóanyagcsoport, melyet meg kell említeni, a szulfonurea származékok, például a glimepirid (Amaryl®, Limeral® stb.). Ezek a gyógyszertípusok hasonlóan működnek, mint valami molekuláris présgépek. Ráveszik a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjeit, hogy függetlenül a már alacsony kapacitásuktól, termeljenek még inzulint, és mint tudjuk, több inzulin, alacsonyabb vércukorszintet eredményez.

Sok más, új generációs antidiabetikumról is beszélhetünk. Vannak például olyanok (miglitol, akarbóz), melyek megakadályozzák azon bélrendszerben ügyködő enzimek munkáját, melyek az összetett szénhidrátokból (kenyér, tészta, krumpli, rizs) egyszerűeket állítanak elő. Ha nem vagyunk képesek megemészteni ezeket a tápanyagokat, akkor azok nem is lesznek képesek eljutni a vérkeringésbe. Léteznek olyanok is mint például az empagliflozin (Jardiance®), mely megakadályozza azt, hogy a veséink visszaszívják az elsődleges vizeletből a cukrokat, amiknek egyébként nincs semmi keresnivalójuk a vizeletben. Ennek eredményeképp megnő a szervezet cukorvesztése a vizeleten keresztül, ha pedig cukrot vesztünk, akkor a cukor koncentrációja is csökkenni fog a véráramban.

A harmadik hatásmechanizmus

A harmadik, s egyben utolsó hatásmechanizmusunk talán a legérdekesebb. A tudósok észrevették, hogy a szájon át bevitt cukor lassabban és kisebb mértékben emelte meg az emberekben a vér cukorkoncentrációját, mint az, amit intravénásan juttattak a szervezetbe. Elkezdtek gyanakodni arra, hogy léteznie kell valamilyen, a bélrendszerben meghúzódó mechanizmusnak, aminek antidiabetikus hatása lehet. A sejtésük beigazolódott, s miután izolálták ezeket a hormonszerű anyagokat, mintájukra elő tudták állítani szintetikus testvéreiket, azaz a GLP-1 mimetikumokat, például a liraglutidot, mely inzuinnal kombinálva található meg a Xultophy® nevezetű termékben. Aki figyelmesen olvasott, észrevehette, hogy ez a hatóanyag is injekció formájában alkalmazandó, pont ugyanazon szerkezeti akadályok miatt, mint ami az inzulin esetében is fennáll. Tudóstársaim éppen ezért nem álltak itt meg. Megfigyelték, hogy a szervezet ezt a típusú GLP-1 hormonszerű anyagot, bizonyos enzimek segítségével le is tudja bontani. Amikor erre rájöttek, nem kellett nekik sok, előállítottak egy olyan, már szájon át szedhető gyógyszert, mely leállítja ezeknek az enzimeknek a működését. Ha nincs enzim, több GLP-1 marad a szervezetben, ezzel természetes úton csökkentve a vér cukorszintjét, és elodázva a minél hamarabb bekövetkező éhségérzetet.

Nem kis utat jártunk be a cukorbetegség ellen használt gyógyszerek világában. Ne feledjék, ezeknek a készítményeknek a sokszínűsége nem azt jelenti, hogy félvállról vegyük ezt a kórképet. Helyes, diabetikus által beállított étrenddel és rendszeres mozgással az inzulinrezisztencia szinte teljesen megszüntethető, illetve a kettes típusú diabétesz esetén igencsak elodázható a rendszeres, napi többszöri inzulininjekció adagolása is.

(A cikk csak tájékoztató jellegű, és semmiképp nem helyettesíti a szakmai konzultációt.)