2024. április 20., szombat

Zenta ünnepe

Díszülést tartott a zentai községi képviselő-testület

Cikkünkhöz GALÉRIA is kapcsolódik.

1697. szeptember 11-én a Savoyai Jenő által vezetett császári hadsereg súlyos vereséget mért a török erőkre Zentánál. A csata világjelentőségű volt, hiszen véget vetett a török hódoltságnak, Magyarország felszabadult. A döntő ütközet napja végül a község hivatalos ünnepe lett.

A zentai csata 324. évfordulójára emlékezve Zenta község képviselő-testülete szombat délelőtt díszülést tartott. A magyar és a szerb himnuszt követően az egybegyűlteket Szabó Dékány Zsófia, a KKT elnöke köszöntötte, majd a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ népdalkórusa és Fábri Ivánovics Tünde előadását hallhatták az egybegyűltek.

Ünnepi beszédet Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott, aki elégedetten állapította meg, hogy a zentai önkormányzat, minden nehézség ellenére, sikeresen tevékenykedett az elmúlt évben. Rámutatott, hogy a célként kitűzött fejlesztéseket önerőből vagy támogatásokból tudták megvalósítani. Ilyen volt pl. a városháza felújításának harmadik fázisa, az új villanyrendőr a gróf Batthyányi Lajos és a Dózsa György utcák kereszteződésénél, valamint a most folyamatban lévő munkálatok a vasúti átjárónál. Mindezek mellett kiemelte a kis zsinagóga és a Jézus Szíve templom felújítását, és előrevetítette, hogy a Zentai Gimnázium és a Thurzó Lajos Általános Iskola teljes körű tatarozása után a Stevan Sremac Általános Iskola következik.

– Az elhangzottak összegzéseként megállapíthatom, hogy mindez a községi önkormányzat összetartó, egységes csapatával valósulhatott meg, akik a lakosság igényeit elsődleges szempontként tartják számon a tevékenységük során – mondta Czegledi.

A zentai községi képviselő-testület díszülése (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta)

A zentai községi képviselő-testület díszülése (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta)

Az ünnepi beszédet követően bemutatták a Zentáról készült imázs filmet, majd aláírták Paks és Zenta testvérkapcsolatáról szóló szerződéseket. Czegledi a jeles alkalommal kapcsolatban elmondta, hogy egy pár éves folyamatnak a végére értek. Hozzátette, hogy ezzel a szerződéssel még jobban szerették volna megerősíteni az együttműködésüket. Úgy érzi, hogy a két településben nagyon sok hasonlóság van. Szabó Péter, Paks polgármestere ünnepi szónoklatában elmondta, hogy a már meglévő testvérvárosokkal nem csak gazdasági szempontból, de a lakosok között is szoros kapcsolat alakult ki. Reméli, hogy Zentával is hasonlóképpen pozitív lesz az együttműködés, majd rámutatott, hogy a két település már elindított közös projekteket.

A díszülés legünnepélyesebb pillanataként átadták a város legrangosabb kitüntetéseit. A Pro Urbe plakettet idén a „Pro Scientia Naturae" Alapítványnak, valamint Fábri Gézának ítélték oda, Posztumusz Pro Urbe Életműdíjjal tüntették ki Balog Virág Lászlót, a Juventus Pro Urbe díjat pedig Fehér Miklós kapta.