2024. április 19., péntek
US OPEN

Medvegyev a bajnok, Đokovićnak nem lett meg a naptári Grand Slam

Az első helyen kiemelt, világelső szerb Novak Djokovics három szettben (4:6, 4:6, 4:6) kikapott az orosz Danyiil Medvegyevtől az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) férfi egyes versenyének döntőjében. Előbbinek így nem jött össze a naptári Grand Slam, míg utóbbi karrierje során először nyert GS-tornát.

Történelmi estére készült előzetesen a világelső, 1. helyen kiemelt Novak Đoković, hiszen két mérföldkőt is elérhetett volna egy újabb győzelemmel. Először is, megszerezhette volna karrierje 21. GS-tornagyőzelmét, mellyel megelőzte volna az örökranglistán Rafael Nadalt és Roger Federert is. Másodszor összehozhatta volna a naptári Grand Slamet – vagyis, hogy mind a négy nagy tornát megnyeri egy adott naptári év alatt ­–, ami utoljára Rod Lavernek sikerült 1969-ben. A mékőzés azonban nagyon nem így alakult, köszönhetően az ellenfélnek, no meg a saját hibáinak – álllapítja meg a sajtó.

Az első szett első játékában Danyiil Medvegyev egyből brékelte a szerbet, ráadásul úgy, hogy 40:15-s hátrányból állt fel. A folytatásban Đoković rengeteg ki nem kényszerített hibát ütött, önmagához képest szokatlanul ideges volt és sokat járkált fel a hálóhoz. Ezzel szemben az orosz szinte tökéletesen szervált, ellenállhatatlan vol a saját adogatójátékaiban és meg is nyerte a játszmát 6:4-re.

A második szettben Đoković 2:1-es vezetésnél két bréklabdához jutott, de Medvegyev mindkettőt hárította, majd megnyerte a gémet – erre a szerb mérgében szétverte ütőjét, amiért figyelmeztették is.