„Kétségtelenül van különbség a science-fiction és az összes szomszédos, gyakran szoros rokonságot mutató, triviális irodalmi műfajok között. Ő egy ringyó, a pirulós fajtából, ráadásul angyalarcú is… A legjobb science-fiction regények be akarnak lopózni a [szépirodalom] Felsőbb Birodalmába, az esetek 99,9 százalékában sikertelenül. A legjobb szerzők olyanok, mint a skizofréniások: akarnak és nem akarnak a Science-Fiction [Alsóbb] Birodalmába tartozni… A science-fiction épp emiatt olyan lenyűgöző jelenség. A bordélyházból származik, de be akar törni a palotába, ahol az emberi történelem legmélyrehatóbb gondolatait raktározzák.”
A fenti sorokat Stanisław Lem, a nagy lengyel science-fiction író vetette papírra, aki száz évvel ezelőtt a mai napon látta meg a napvilágot. Tegyük hozzá, hogy hivatalosan 1921. szeptember 12-én született, de Lem saját elmondása szerint a dátumot az anyakönyvi kivonaton szülei babonából 13-áról 12-ére változtatták meg. Bármelyik is legyen a helyes dátum, Lem, különösen egy ilyen kerek évfordulón, megérdemli a figyelmet. Nemcsak azért, mert a maga korában, ő volt a legolvasottabb nem angol nyelven író sci-fi szerző, hanem azért is, mert az ő munkássága révén a műfaj nagy lépést tett a szépirodalom „Felsőbb Birodalma” felé, és sikerült betörnie abba a „palotába, ahol az emberi történelem legmélyrehatóbb gondolatait raktározzák”. Művei ugyanis nem pusztán a jövőről, űrhajósok kalandjairól és furcsa földönkívüliekről szólnak, hanem filozófiai mélységekben vizsgálnak olyan kérdéseket, mint amilyenek az emberiség világegyetemben elfoglalt helye, az intelligencia természete vagy éppen két eltérő értelmes faj kölcsönös megértésének nehézségei. Eközben a neves író egy olyan figyelemre méltó életutat is bejárt, amely visszatükrözi a XX. századi Közép-Kelet-Európa és benne Lengyelország tragikus történelmét.
Stanisław Lem Lembergben (a mai ukrajnai Lviv) látta meg a napvilágot egy tehetős zsidó családban. Fül-orr-gégész apját követve orvosi pályára lépett. 1939-ben az első szovjet megszállás idején kezdte meg tanulmányait a lembergi orvosi egyetemen. 1941-ben, miután a városba bevonultak a németek, minden felsőoktatási intézményt bezárattak. Lem így egy német nyersanyag-feldolgozó cégnél helyezkedett el. Itt az volt a dolga, hogy a harctéren egy lángvágóval feldarabolja a kilőtt tankokat. A munkája során szerzett lőszereket és robbanóanyagokat titokban a lengyel ellenállási mozgalomnak adta át. A koncentrációs tábortól zsidó származását elrejtő hamis papírjaival tudott megmenekülni. A megszállás évei alatt írta első műveit, elmondása szerint maga és barátai szórakoztatására, hogy így vészelje át az embert próbáló és nyomasztó korszakot. Ekkor kezdte el írni Marsbéli ember című regényét. 1945-ben Lemberg ismét szovjet fennhatóság alá került. Azoknak, akik nem akarták felvenni a szovjet állampolgárságot, el kellett hagyniuk a várost. Lem szüleivel együtt Krakkóba költözött. Csak néhány láda holmit, egy íróasztalt és pár könyvet tudtak magukkal vinni. Két nagy bérházat és egy értékes orvosi könyvtárat voltak kénytelenek Lembergben hagyni.
Lem 1946-ban folytatta megszakított orvosi tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen. Ugyanebben az évben kezdett felívelni irodalmi pályája is. Egy folyóirat folytatásokban közölte a Marsbéli embert. Emellett versei, novellái jelentek meg a Tygodnik Powszechny című katolikus hetilapban. Saját élményeit Az átszellemülés kórháza című regényében írta meg, de ezt a cenzúra éveken át nem engedte megjelentetni. Első sikerét az 1951-ben megjelent Asztronauták című sci-fi regényével érte el, amelyben egy kommunista utópia megvalósulását írta le. A fentiek alapján látható, hogy Lem pályája kezdetén nem csak a sci-fi műfajában írt. Az volt azonban a tapasztalata, hogy ezen alkotásait az állami cenzúra kevésbé érinti. Ezért azt a döntést hozta, hogy a sci-fi művek alkotására fog koncentrálni. 1955-ben megjelent a Magellán-felhő, 1957-ben a Csillagnapló, 1959-ben pedig az Éden és az Invázió az Aldebaranról című elbeszéléskötete. Közben 1953-ban feleségül vette Barbara Leśniak radiológust. 1968-ban született Tomasz fiuk, aki fizikusként végzett, de apja nyomdokait követve íróként és fordítóként tevékenykedik. Tomasz Lem 2009-ben Földközeli kalandok címmel írta meg apja életrajzát.
Lem legtermékenyebb időszaka az 1960-as évekre esik. 1961-ben jelent meg a Visszatérés és a Solaris című regénye. Előbbi egy űrhajós sorsát követi, aki százévnyi űrutazás után egy jelentősen átalakult emberi társadalomba tér vissza, ahol meg kell találnia a helyét. A Solaris Lem legismertebb és legsikeresebb regénye, amelyben egyik közkedvelt témáját, az emberiség és az idegen civilizációk közötti kommunikáció lehetetlenségét írja meg. A történet szerint a Solaris bolygó felszínét egy hatalmas, óceánszerű, értelmes élőlény borítja be, akivel az ember szeretné felvenni a kapcsolatot. A két faj közötti óriási különbségek azonban áthidalhatatlannak bizonyulnak. Más regényeiben is találkozhatunk olyan idegen társadalmakkal, amelyek az emberi elme számára érthetetlenek, mint A Legyőzhetetlen mechanikus legyei. A Kudarc és az Éden című művében az első kapcsolatfelvétel kudarcát írja meg, Az úr hangja című regényében pedig kétségbe vonja, hogy egyáltalán megértenénk egy űrből jött üzenetet. 1964-ben jelent meg a Summa Technologiae című könyve, filozófiai esszéinek első összefoglaló gyűjteménye. A cím egy szójátékból ered, amely Aquinói Szent Tamás fő művére, a Summa Theologiae című értekezésére utal. 1967-ben a Kiberiáda című szatirikus mesegyűjteménnyel jelentkezett, amelyben a technológiai utópia témáját járta körül.
Az 1970-es években irodalmi munkásságáért számos elismerésben részesült. Többek között 1972-ben a Lengyel Tudományos Akadémia tagjává választották. 1973-ban elnyerte az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségének (SFWA) tiszteletbeli tagságát. Igaz, kinevezését az amerikai sci-fi irodalomra tett lekicsinylő megjegyzései miatt 1976-ban visszavonták. 1977-ben Krakkó díszpolgárává választották. Emellett 1972-ben Andrej Tarkovszkij rendezésében megfilmesítésre került a Solaris, bár Lemnek alapvető fenntartásai voltak a produkcióval kapcsolatban, mert maga a címben szereplő bolygó nem látható a filmben. A sikerek ellenére, miután 1982-ben Jaruzeski bevezette a szükségállapotot, Lem elhagyta Lengyelországot. Nyugat-Berlinbe ment, majd 1983-tól Bécsben élt. 1987-ben, miután megjelent Béke a földön című regénye, bejelentette: szépírói pályáját befejezettnek tekinti, a továbbiakban csak esszéket és tanulmányokat publikál. A rendszerváltás idején, 1988 őszén tért vissza Krakkóba. A lengyel kultúrának tett szolgálataiért 1996-ban a Fehér Sas érdemrenddel, 2001-ben a legnagyobb lengyel kulturális kitüntetéssel, az Arany Jogarral tüntették ki. 2006. március 27-én Krakkóban halt meg. Nevét a világűrben a 3836-os számú kisbolygó őrzi.
